Hogy is éljük az életünket? Úgy, ahogy mi szeretnénk vagy úgy ahogy a társadalom elvárja tőlünk? Akkor ez most kinek is az élete? Hány életünk is van? Sokat gondolkodtam mostanában ezeken a kérdéseken, amire a válasz egyszerűnek tűnik, de mégsem az. Ha a társadalmi elvárások szerint élünk, akkor az a komfortzónán belül van (de mint tudjuk, csodák kívül történnek), általában békén hagynak és az hogy közben nem érezzük jól magunkat, az csak másodlagos. De van a másik verzió, amikor úgy élek, ahogy én szeretnék, a mának.. de lehet hogy ezért mások elítélnek, ilyenkor bomba robbanhat, ilyenkor mindenki beleszól minden lépésbe, de ha a halálos ágyamon vissza fogok gondolni a cselekedeteimre, akkor inkább a polgárpukkasztó és szenvedélyes dolgokra fogok emlékezni és nem pedig a papírforma szerint történésekre. Hiszek abban is, hogy mindenkinek az élete előre el van döntve és nem véletlenül találkozunk bizonyos emberekkel. Ők kellenek egyrészt azért, mert tőlük/velük tanulunk, tapasztalunk, vagy azért, mert ők innentől meghatározó tagjai lesznek az életünknek és ők fognak végigkísérni ezen az úton, akár megpróbáljuk megakadályozni, akár nem. Biztos sületlenségnek tűnik ez most itt, de épp ezen a ponton vagyok és ilyeneken jár az agyam, meg még sok minden máson is … amit majd talán egyszer megosztok..

Több cikket olvastam arról, hogy mi az, ami egy embert boldoggá teszi. Ilyenkor jön a szokásos sablon-lista, de még soha sehol nem olvastam azt, hogy az, amikor a főztöm 5 perc alatt eltűnik. Most jelenleg nincs akinek főzhetnék, de a múltban volt többször is, és tök jó érzés, amikor látod, hogy volt értelme a konyhában tölteni az időt, mert pillanatok alatt üres lesz a tányér. Ilyenkor kétféle reakció létezik: 1. úristen, egész délelőtt a konyhában küzdöttem és egy pillanat alatt eltűnt a munkám, olyan mintha nem csináltam volna semmit. 2. ma is megérte felkelni és főzni, mert örömet okoztam vele. Hát én az utóbbi kategóriába tartozom. Sosem értettem azokat az embereket (főként nőket), akik a főzést egy szükséges rossznak tekintették, és ha véletlenül egyszer sikerült valamit alkotniuk a konyhában,akkor azt hetekig emlegették, mintha valami hatalmas cselekedetet hajtottak volna végre. Tudom, általában aki szeret enni, az szeret főzni is .. és az ilyen emberek azok, akik érzéssel főznek, fűszereznek, és nem szakácskönyvből. Nagyon sokszor úgy állok neki, hogy még nem tudom mi lesz belőle, csak bevásárolok és időközben improvizálok. Általában az ilyenből sül ki a legjobb 🙂 Mint pl ez 🙂 igaz, ezt most egyedül faltam be, de attól még megérte főzni.
És mi mással lehetne tökéletesíteni ezt a hideg téli vasárnapot, mint sült gesztenyével és egy pohár jófajta francia vörösborral. 🙂

Hányszor mondom ezt egy nap és pont ezért, mert halogatom általában nem is lesz belőle semmi. Tavaly mikor Zsófival elmentünk masszázsra akkor megfogadtam, hogy havonta/kéthavonta be fogok iktatni egy ilyen programot, de mindig volt valami kifogás, így hirtelen eltelt egy év és most jutottam el ismét, megint Zsófival.
Több ilyen dolog van, amit már tervezek egy ideje, de mindig halogattam. Igazából megmagyarázni nem tudom miért … egyszerűbb kifogásokat keresni, hogy mit miért nem lehet, vagy miért nem most .. közben meg csak kell egy nagylevegő és irány előre. Bár nincs idei fogadalmam, de azért megpróbálok arra figyelni, hogy amit szeretnék, azt azonnal meglépjem, mert különben soha nem lesz belőle semmi. És hát egyszer élünk, ki tudja meddig, miért fosszak meg magamtól olyan dolgokat, amire vágyom. Bár ha most vágyom rá, akkor valószínűleg egy év múlva is fogok, akkor meg mire várjak? Hát így..

Elment az én kis Bélám, egyik napról a másikra itt hagyott. Egyik nap még kiugrott az etetős dobozából, a másik nap már nem mozdult. Sosem gondoltam, hogy egy ilyen kis pirinyó kis állat ennyire a szívemhez fog nőni és ilyen rossz lesz elveszíteni.
Jó érzés volt úgy hazajönni, hogy zörög a kaviccsal, bár viccesen hangzik, de “együtt” néztük a tv-t és imádtam, ahogy azonnal beindult, ha látta hogy kaját fog kapni.. Meg a tudat, hogy nem vagyok egyedül … Nagyon fogsz hiányozni Béla!

Ekkora volt:

Ekkora lett :

És tényleg együtt tvztünk