Van ez a kedvenc képem, amit mindig előszeretettel előveszek:
És akkor van az én 2016-os EKG-m, ami elég világosan mutatja, hogy éltem/élek. Volt mindenféle fent és lent, kicsit és nagyon, de egy pillanatát nem dobnám el és csinálnám másképp. Mindenből fejlődtem, tanultam, tapasztaltam, amit azóta is használok és csak épít. Tisztán mutatja, hogy mindig felálltam és minden vihar után kisütött a nap … így legyen ezután is
2007 májusában megfogadtam, hogy megyek én még a koncertjére. Hihetetlen volt, felemelő és amikor meghallom a Father figure című számot, még mindig előttem van a tömeg, ahogy ott ül a színpadon mi pedig eufóriában szájtátva bámulunk és nem hisszük el, hogy Ő itt van előttünk, és mindez megtörténik. Madonna mellett ő volt a másik ikon, akit bármikor bárhol tudtam hallgatni és soha nem untam meg, ezért is nem volt kérdés, hogy ott leszek a budapesti koncerten. Soha nem érdekelt, hogy épp milyen botránya van, mert a hangja és a számai olyat adtak, amit más előadó nem nagyon.
Túl fiatal volt, de rá nem lehetett mondani, hogy nem élt … és élni is fog …
Attertunk a reggelire, es mennyire jol tettuk. Egyreszt egy francia reggelinek nincs parja, masreszt pedig nem ket iszonyu faradt lany ult le az asztalhoz, mint az elozoeknel, igy vegig tudtuk csacsogni a reggelit. Az “Á table” nevu hely tokeletesen hozza, amit egy francia peksegnek tudni kell. Imadom ezt a helyet.
