India, I’m coming

It’s time! Indul a nagy utazas.  Fura erzes, mert mikor utoljara ket hetre nyaralni mentem, szinten Europan kivulre, szinten szombat reggel, es szinten baromi sokan voltak a repteren. Vannak dolgok, amik nem valtoznak. Na de, miert is ulok itt? Mert var India!!! Tobb tekintetben is ki kell lepnem a komfort zonambol:

  • nem en szerveztem, es nem en iranyitok … nagyon varom, nagyon ram fer ..
  • mas kultura, mas kornyezet
  • le kell lassulnom, es csak uszni az arral
  • nem huzhatom fel magam, ha valami nem idoben tortenik (kesik a busz es hasonlo fontos dolgok)
  • ket hetig vega leszek (bar azert eldugtam a borondbe egy zacsko kolbaszt, biztos ami biztos) 🙂

Ez pedig az utiterv, ami ram var! Megprobalok folyamatosan dokumentalni, mert sokat buszozunk, vonatozunk, repulunk, ahol lesz idom, de ez sok mindentol fugg  … hat akkor India, elindultam! 🙂

map

7 days to go

Elindultak az ertelmesebbnel ertelmesebb kerdesek. “Na es izgulsz mar?” vagy “Varod?”. Nem igazan tudok erre normalisan valaszolni, mert nem tudok nem varni egy ket hetes Europan kivuli nyaralast. 8 eve voltam utoljara ilyen hosszu ideig, akkor a masik iranyba mentem, igy nyilvan kicsit nagyobb jelentoseget tulajdonitok neki, mint egy Auchanos nagybevasarlasnak. Meg egyelore nem annyira porogtem ra, mert abban a szerencses helyzetben vagyok, hogy van egy unokatestverem, aki energiat es idot nem sajnalva megszervezi ezt a ket hetet, igy kis tulzassal nekem csak ki kell jutnom Delhibe, es elvezni az ottani legkort, lelassulni, megismerni az ottani kulturat, teljesen elfelejteni, ami itthon van es 100%ban kikapcsolni. A program megvan, kemeny, izgalmas es elmenyekkel teli ket hetnek nezek elebe, amit – ahogy mar irtam is – nem tudok nem varni.

JTM!

Jön a hideg, így jönnek a filmnézős hétvégék is, amikor előveszem a listámat és elkezdtem végignézni, amire nyáron nem volt időm/kedvem. Egy olyannal kezdtem, amit már láttam kicsit több, mint egy éve, és meg is voltak a fő vonalak, de nem emlékeztem rá. A Quantum Love egy francia dráma Sophie Marceau-val (Házibuli) és Francois Cluzet-val (Életrevalók), ami egy eléggé különlegesnek tűnő, de mégis hétköznapi témát boncolgat, néha kicsit már őrületbekergető módon. Szeretem a francia filmeket, szeretem ezeket a színészeket, szeretem a benne lévő zenéket és szeretem azokat a történeteket, amik nem kiszámíthatóak. Elolvastam több kritikát is, kíváncsi voltam, hogy mások hogy látták, hogy vajon csak engem érintett e meg, de a többség – aki persze megértette, hogy miről szól – ugyanúgy vélekedett … hogy ennek a történetnek nincs vége.