Úgy adódott, hogy ebben a hónapban megnéztem egy csomó magyar filmet, spontán, tervezés nélkül. Amikor hallok valamit, akkor azt gyorsan felírom és amikor van rá időm, megnézem. Így volt ez a Liza a rókatündérrel. Hallottam is róla, olvastam is róla jó kritikákat, így egy hideg estén megnéztem. Nem szeretek semminek utánanézni előre, hogy miről szól, de itt sokan hasonlították az Amélie csodálatos életéhez, így nem tagadom, voltak elvárások. Hát erőszakosan rá lehet húzni, de én nem tenném. Igazából mikor véget ért a film, akkor itt ültem tanácstalanul, hogy ez most mi volt, ezt a filmet emelték az egekbe? Miért? Aztán szinte mindennap eszembe jutott több jelenet is, vagy akár a fülbemászó zenéje, így lehet hogy mégis azt kell mondanom, hogy ez egy jó film, hisz ezek szerint megérintett. Érdemes megnézni ..
A másik volt a Szerelempatak, amit szintén nem tudtam hova tenni miközben néztem. Többször le akartam leállítani, de közben meg jókat mosolyogtam, meg azért vártam, hogy ebből most mi fog kisülni. Ez az erdélyi idős emberekről szóló dokumentumfilm elmond olyat is, amiről talán soha nem akartam tudni, mert nyilván az előző nemzedék soha nem szexelt (legalábbis én nem akarok róla tudni és én is a szentlélek gyümölcse vagyok) és amiről nem is nagyon beszélünk, hisz ezek bensőséges témák. De amúgy cukik, ahogy még mindig zavarba jönnek, ahogy nosztalgiáznak… egyszerre aranyos és sokkoló.
Az utolsó, amit meg tegnap láttam, az a Félvilág. Bevallom, kellett egy kis idő, mire le tudtam lassulni a filmhez ez után a pörgős hét után, de nekem nagyon bejött mind a story, mind a színészek. Erről a filmről sem hallottam addig, amíg a D. Tóth Kriszta el nem vitte magával az egyik főszereplőt, Kovács Patríciát és ott beszélgettek a forgatásról, arról hogy hol élte meg ezt a szerepet, mivel volt Kulkával, így ezzel azonnal fel is keltette az érdeklődésemet. Aki szereti a kosztümös filmeket, kicsit vissza akar menni a történelembe és látni, hogy akkor mi történt a lányokkal, hogy lehetett kiemelkedni és milyen élet jutott nekik, annak meg kell néznie.. meg amúgy is.
Ja és akkor egy ráadás, hisz az On the spot-ot újra elkezdtem nézni. Ez a hetedik évad a születésről szól, hogy melyik országban hogy történik, milyen körülmények között, hogyan élik meg a családok, a nők. Egyáltalán nem hatásvadász dokumentumfilm, azt mutatja, ami van: a csöndben szülést, a bábák bevonását, az esetleges mészárszéket, az egyáltalán nem higiénikus környezetet, hisz minden országban más és más. Lebilincselő, elgondolkodtató és szomorú, de így már érthető, miért vannak olyan országok, ahol a gyerekek fele nem éri el az 5 éves kort.
A bakancslistán van még a Saul fia is, amiről ma kiderül, hogy kap e Oscart vagy sem, de ez most már átkerül másik hónapra.
Hónap: február 2016
Milyen egyszerű …
.. és milyen jó hogy van mellettem valaki, aki ellát ilyen bölcsességekkel 🙂
SzuperAnyu x+1 éves lett
Az Anyukámnak már megint szülinapja volt. Nem tudom miért érzem, hogy megint, mert mintha nála az évek megálltak volna 10-15 éve, annyi energiája van. Önzetlen, konflikuselsimitó és … elég kemény családot kapott maga mellé a sorstól, de több mint 30 éve töretlenül állja a sarat … és remélem még jó sokáig.
Sadness
Nem tudom eldönteni, hogy most hogy érzem magam. Talán szomorúan .. vagy csalódottan .. esetleg mérgesen vagy mind együtt és nem tudom megmondani, hogy miért. Nem gondoltam volna, hogy aki már két családi ünnepet elrontott, annak sikerül egy harmadikat is, és az amikor egy családtagomat bántják, az sokkal rosszabbul érint, mint mikor engem bántanak. Ráadásul valami nem is jó .. két nap szabi nem volt elég, vagyis arra elég volt, hogy rájöjjek, hogy mit akarok és mit nem csinálni. De a kényszer nagy úr, és nem kifogásokat keresek, csak néha mérlegelni kell. Én legalább bevallom, hogy miért nem lépek .. szánalmas de ez van, talán majd egyszer …de attól még szarul érzem magam és attól még nem nagyon akarok holnap felkelni..
Sakkozzunk
A sakk érdekes játék. Fekete-fehér, mint sokszor az élet. Az a lényeg, hogy minél tovább a táblán maradjanak a főszereplők. Már akinek ez a lényeg, van egyfajta verziója, amit én gyerekkoromban nagyon szerettem, hogy minél előbb ki kell üttetni magunkat … na de azóta hivatalosan felnőttem és másik játszmát “játszom”. Itt is van egy Király. Bár a Király az utolsó, ha jól emlékszem, de megesik, hogy ő hamarabb kiesik, mint a sok Paraszt, meg a Lovasok, akik mást nem csinálnak, mint lógó nyelvvel, bólogatva ügetnek a Király után. Király mindig kell, nélküle összeomlik a birodalom, így ha az egyik lelép, jön helyette új Király. Mindig kell egy Királynő is, aki elvileg hideg és megközelíthetetlen, és a Király árnyékában éli az életet, de a Király lelépése után kinyílik és megmutatkozik az emberi, sőt meg merem kockáztatni, hogy egy igazán jófej oldala. Vannak a Bástyák .. akik én táblámon már nem szerepelnek. Ők azok, akik tartják a hátukat a Parasztok előtt, akik figyelnek, ha ellenséges haderők közelednek és visszaverik őket. Bástya nélkül nincs élet, legalábbis hosszú távon biztosan. Vannak még a Futók, akik más nem csinálnak, csak folyamatosan megmentik a loholó Lovasokat és a Királyt. A Lovasnak és a Futónak nem ártana összetartani és összejátszani, de a Lovas egy magasabb kasznak hiszi magát, és úgy gondolja, hogy a Futók vannak értük, így ha minden jól megy, ez egy idő után a vesztést okozhatja egy nagyobb akadály megugrásakor. Az okos Lovas számol a Futóival és jó stratégiai lépésekkel együtt tartja őket, nem pedig szétrobbantja, ezzel kockáztatva, hogy valamelyik kiesik. És akkor vannak a Parasztok, akik bár “senkik” de mégis ők a mindenkik. Nélkülük csinálhat bármit a mögötte álló réteg, semmire nem mennek. Ők azok, akiket senki nem becsül, és őket a legkönnyebb kiütni. Aztán meg megy a siránkozás, hogy jaj mi lesz most, attrition növekedés van, leáll a rendszer, megszűnik a védelem és utána már nem nagyon van visszaút, közeledik a vég .. a Lovasoké, a Futóké és egyszercsak a birodalomé .. És itt jön a képbe a pezsgő, mert ez így lett tervezve, mert ezt így kell …