Már 3,5 éve vagyok vezető, de még mindig vannak olyan élethelyzetek, ami új és nem lehet megszokni. Egy ilyen helyzetbe kerültem ma is, amikor felül kellett kerekednem az emberségen, a sajnálaton és a jövőre gondolni, arra, hogy hosszú távon mi lesz a jobb. A döntésemet most sem változtatnám meg, meg abban a pillanatban is tudtam, hogy ez a helyes – főleg, hogy megkaptam a szükséges támogatást is – de akkor és ott közölni a rossz hírt elég kegyetlennek tűnt, hisz mégiscsak emberekből vagyunk. Annak azért örülök, hogy nem hátráltam meg, nem hagytam magam, hogy a sajnálat legyőzzön és tudom, hogy ez a kellemetlen időszak annak az egy embernek, de évek múlva talán még örülni is fog és meg fogja érteni, hogy mi miért történt.

Van egy szín, amit egyszerre gyűlölök és ugyanakkor hihetetlenül vonz (legalábbis a szememet mindenképp). Nem tudom, hogy azért, mert a hálószobám is ilyen, vagy más miatt, de már messziről kiszúrom, ha ilyen színű objektum közeledik, főleg ha a körülötte lévő környezet is ismerős. Tudom, ilyenkor más irányba kellene néznem, de kellően mazochista vagyok és nem tudom levenni a tekintetemet, így ezzel meg is volt a mai csúcspont-mélypont.