Megkaptam, hogy nincs is értelme a blognak, mert nincs semmi új post már mióta. Hát akkor most legyen!
Idén úgy alakult, hogy elkezdtem újra futni. Tavaly rendkívül lelkiismeretfurdalásom volt, mert volt egy nyár, amikor heti 3-4-5-ször körbefutottam a Margitszigetet, de azóta sem tudtam magam rávenni és amúgy meg az 5,2 km-t nem nagyon tudtam túlhaladni. Azóta fent van a falon lévő bakancslistán, hogy két szigetkört szeretnék egyszer az életben lefutni és álmomban sem gondoltam volna, hogy ez nem is olyan nagy kívánság. Sokan szidják a mindenféle sport-alkalmazásokat, de hasznuk is van. Nem akarom én posztolgatni sehova, hogy mikor mennyit futottam, viszont nagyon hasznos időről időre látni, hogy mennyit javultam és hihetetlen, hogy egy hónap alatt mennyit lehet fejlődni. Ezt régebben is többen mondták, akik futnak, de sosem hittem el. Azt hittem, hogy az én határom az 5 km. Azt nem tudom, hogy a térdem is így örül e, mert egyre több bajom van vele, de itt a bizonyíték, hogy merni kell nagyot álmodni (és persze kell egy segítség, aki noszogat, amikor semmi kedvem felkelni, vagy amikor én már megállnék, akkor a büszkeségem nem engedi, így futok tovább).
Tisztán látszik, hogy megdupláztam a távolságot és mindeközben mennyire felgyorsultam. (és most látom, hogy pont ugyanabban az időpontban indultam el futni)

A 10. km pedig kb 3 hét alatt lett meg. Rájöttem, hogy nem szabad mindig ugyanazt az útvonalat futni, mert akkor nagyon hozzászokik a szervezet és legfőképpen az agy. Kell a változatosság, illetve ha van idő és még nem fáradtunk el, akkor nem megállni, hanem reziliensen nyújtatni a távot. Sokkal könnyebb, mint gondolnánk. És hogy mi a következő cél? Rákerül a bakancslistára és ha megvan, akkor megosztom.