Rossz érzés kerülget. A büszkeségem hadakozik az ösztönökkel. 14 éve most van először, hogy nincs karácsonykor bAb-vacsora. Minden évben én voltam, aki összeszervezte a csapatot, aki megfogadta, hogy ezt a hisztit soha többet és nem is lesz több, mégis ahogy jött a karácsony, meggondoltam magam és az este jó hangulata után el is felejtettem a sok idegeskedést. Idén ez máshogy történt. Bár tény, hogy nem volt időm ezzel foglalkozni, de mindig ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy akkor most meg fog szakadni a hagyomány? Vajon másnak eszébe fog jutni és körbeír a csapatnak, hogy találkozzunk? Másnak is hiányzik ez a társaság? De úgy tűnik, hogy nem. Ez a kör most megszakadt, és bár nagyon rossz beletörődni és elfogadni, de felnőttünk, megváltoztunk, az élet másfelé sodort minket és már nem vagyunk egymás barátai. Ez is elmúlt…

Igazából nem is olyan csipet ez a csapat, kivéve ha szétszedem őket. Kettő van belőlük, különböző típusú emberekkel, különböző hozzáállással, máshonnan kezdtük a közös életünket. Az egyik az a csapat, akikkel azért sokat kell küzdenem, de őket én szedtem össze, vegyes társaság ahol van öröm, bánat, lelkesedés, kitartás, hiszti, mint egy nagy családban, de azért nagyon összetartóak és nagyon büszke vagyok rájuk. Sok mindent csináltunk idén, amitől még jobban összekovácsolódtak és úgy gondolom, hogy nagyon ütőképes csapat alakult belőlük. Nekik köszönhetően jutottam el ismét Bécsbe is, ami bár nem nagy szám ha a karácsonyi Budapestet nézzük, de jó volt kicsit kimozdulni és csak velük lenni. Ők azok, akik erőt adnak amikor feladnám, energiát mikor elfáradtam és folyamatos fejlődésre “kényszerítenek”. Egy újabb megerősítés, hogy jó döntés hoztam 1 évvel ezelőtt, mikor bevállaltam a váltást.