Fura az élet, itt élek Budapesten már istentudja mióta, Budától délre és északra már többször jártam, de valamiért a Pesttől északra irány mindig kimaradt. Egészen most hétvégéig.. A budapesti “szüleim” hívtak meg, hogy töltsem velük ezt a két napot Nagymaros.. Mintha egy teljesen más világba csöppentem volna. Azon a részen lehet a Dunában fürdeni, isteni hekket ettem, reggel pedig – mivel a telek a domboldalon van, kilátással a Dunára és a Visegrádi várra – a tejeskávém elfogyasztása alatt nem tudtam betelni a panorámával. Pedig vihar volt, hatalmas esővel, de iszonyú érdekes volt egy helyben ülve végignézni, hogy mennek a felhők és hogy lesz a tavaszi viharos időből, nyári strandidő.

Olyan régen írtam már okosságot… ezt most találtam és épp ezzel nyugtatom magam:

“Akkor kell felugrani a szerencse vonatára, amikor éppen elrohan melletted, mindegy, hogy merre visz, mert egy elhibázott, elhabozott ugrás, és egész életeden át hiába vársz másik vonatra.”
(Rejtő Jenő)

… hogy miért?? Mert az álmok néha valóra válnak! 🙂

Van egy hely Budapesten, ahol imádom elkezdeni vagy éppen lezárni a napomat. Egy hely, aminek a teraszára kiülve máshogy indulnak a reggelek. Még le se ülök, de már kapom pöttyös bögrében a tejeskávét, és olyan nyugalom árad a Dunára néző kilátásból, hogy más hangulatban megyek be dolgozni. Más a hangulata este, olyankor felbolydul az élet, dugig van a terasz, de pont ez adja a különlegességét, hisz nagyon sok ismerős arcot lehet felfedezni, mindenki visszajár, mindenki ragaszkodik ehhez a 80-as években leragadt, retro helyhez, hisz a berendezés, a plakátok mind-mind a 20-30 évvel ezelőtti állapotot tükrözik, semmit nem változtattak rajta. Szeretem és hiányozni fog ha elköltözünk!