Hát nem is tudom, mit írjak. Elköszöntünk tőle. Ami másnak csak egy épület lesz, az nekünk a fiatalságunk volt. Igazgató Úr búcsúbeszédénél szem nem maradt szárazon, ott voltunk mi, akik együtt nőttünk fel, és még mindig nem értettük, miért is van erre szükség. Miért kell megszüntetni, ami jó? Miért kell mindent lerombolni? Előkerültek a fotók, a sztorik, rengeteget nevettünk, de mégis keserédesre sikerült ez a nap és bár a most készült képek inkább azt mutatják, hogy mennyire örültünk egymásnak, de hogy belül mit érzünk, azt csak az tudja, aki ott volt. Csak az tudja, hogy mit jelent az, hogy ez egyszer a miénk volt.. 🙁