… valami fáj.. Ez most tényleg fáj. Nemcsak nekem. Szerintem bátran mondhatom, hogy még több száz lánynak rajtam kívül. Kb másfél hónapja kaptunk egy levelet, miszerint az Ady kolesz, ahol a középiskolás éveimet töltöttem, 60 éves, így ebből az alkalomból öregdiák találkozó szerveznek. Azonnal mindenki elkezdte riadóztatni a “kisbarátait”, hogy minél többen találkozzunk. Erre jött egy villámcsapás kb két hete, a cím ennyi volt: “Két budapesti kollégium bezárhat júliustól“. Hirtelen megdobbant a szívem és éreztem, hogy az egyik a miénk, majd ez meg is bizonyosodott: “A közgyűlés szándéka szerint a II. kerületi Ady Endre Fővárosi Gyakorló Kollégiumot és a VI. kerületi Terézvárosi Középfokú Kollégiumot jogutód nélkül megszüntetnék” Így alakult át a születésnap búcsú-találkozóvá. Még inkább aktivizálta magát mindenki,hisz az utolsó lehetőség, hogy “elköszönjünk” az épülettől, soha többet nem mehetünk oda. 6 évet éltem ott, talán az egyetlen vagyok aki ennyit, és nem tudom elmondani milyen érzés, hogy a múltunk egy részét bezárják, megszüntetik (nyilván kell valakinek az épület). Előkerültek a régi fotók, a régi emlékek. Csak mi tudjuk, hogy mi az a Bimbóavatás, a Napos, a Juniális. Egy hatalmas nagy család voltunk, akiket összekötött az együtt töltött pár év. Szomorú dolog ez… Tipikus közhely, hogy valaminek a vége egy másik dolog kezdete… Nem igazán tudom, hogy ez minek a kezdete lehet… Addig is készülünk a találkozóra!

Sosem írtam ezt még így le, de nem tudok rá szép magyar szót. Egy kollegám ajánlotta ezt az oldalt, ahol tudom követni (persze a kis telefonom segítségével) akár a futásaimat, akár a bicajozásaimat, de még egy hosszabb gyaloglást is. Meg lehet nézni a távolságot, az időt, de még azt is hogy mikor voltam a leggyorsabb.. Akit érdekel.. www.sports-tracker.com