Eljött ez a nap is, amikor 5 év után először bicajjal mentem dolgozni. Az egyik kollegával megbeszéltük, hogy találkozunk reggel, így nem volt visszaút és nem volt az, ami hónapok óta mindig, hogy á majd holnap. Mint kiderült, ő is ugyanígy gondolkodott. Elég hamar beértünk, megreggeliztünk az épület teraszán és kezdődhetett a munka. Hazafele pedig szintén együtt jöttünk, át a Margitszigeten, nyugisan lezárva a hetet. Jó lenne ezt folytatni, amíg még jó idő van, de majd meglátjuk mennyire leszünk kitartóak.

… legalábbis Angliában. De hálistennek itt még nyár van, napsütés és meleg. Másról nagyon nem tudok beszámolni, valami mindig van, de igazából semmi sincs. Ismét Ági mondata jellemzi leginkább az életemet: “You never know how strong you are, until being strong is the only choice you have.” Néha sikerül, néha nem.. az utóbbi napokban inkább nem, de “never give up”.
Azért nem ülök a négy fal között, múlt héten volt a lassan már hagyományosnak mondható bográcsozás a Pál-völgyi Barlangnál. Kivételesen fényképezőt nem vittem, de hála Laci-kollegának, készültek képek. 🙂 Kellemes este volt, jó társasággal, finom vacsival.
Hamarosan pedig csomagolhatok, irány Frankfurt és irány London…

Végre, végre!! 🙂

Nem jutok szóhoz… ezt még a legmerészebb, legpesszimistább álmaimban sem gondoltam… Nem tudom mi lesz.. durva újratervezésre lesz szükség…

Legalábbis most már papírja van róla, hogy házasember. Tudom, ez nem jelenti még azt, hogy megkomolyodott, vagy akár felelősségteljes férfiember lenne, de egy lépés előre… Semmi csinnadratta nem volt, gyors szertartás, ebéd és ők mentek is tovább a strandra, mi meg haza.. Szerencséjük volt, mert megérkezett végre a nyár, így jó képek is készültek.. A profik még nincsenek kész, de apu is készített egy csomót, azok itt vannak (persze azért belecsempésztem közéjük egy-kettőt a hivatalosak közül is… )