Emlékszem, hogy mikor kicsit voltunk és valamin összekaptunk akár a barátokkal, akár az ovistársakkal, akkor mindig ezt mondtuk egymásnak. És akkor persze azon tovább vitatkoztunk, hogy kinek az apukája is az legerősebb (hát persze, hogy az enyém) 🙂 Úgyhogy az én erős apukámmal felkerekedtünk,vettünk ki szabit, bevásároltunk és szebbé tettük az én kis lakásomat, ami jelenleg még a banké, de már CSAK 17 év és az enyém lesz. Sokkal jobban értékeli az ember azt, amit a két keze munkájának köszönhet, mint amit készen kap. Mióta beköltöztem, azóta húzódik az ajtók mázolása, így most már itt volt az ideje. Elég hamar megtörtént a munkabeosztás, apu festette az ajtókat, én meg a kereteket. Néha összetalálkoztunk, néha a lakás két végpontjában voltunk, közben megvitattuk az élet dolgait, benyomtunk ebédre egy pizzát és lám, hófehérek az ajtóim. Lehet, hogy ez másnak nem tűnik fel, de ég és föld a két állapot, gyönyörű mindegyik. Közben ma még a falat is lefestettem, ahol foltos volt, így az idei terv teljesítve. Csak a nagymamámat tudom idézni, aki tegnap este azt mondta, hogy összetehetem a két kezem, hogy ilyen apukám van, aki mindenhez ért és akire lehet számítani… 🙂 Úgyhogy az a fiú, aki közel akar kerülni hozzám, felkötheti a gatyáját, mert amihez az apukám ért, az tőle is elvárás… tudom, nagyon magas a léc, de nem megugorhatatlan.. 🙂 Hajrá fiúk!