Ez nem az én évem volt… szerintem ezt már az elején leszögezhetem. Nem vagyok egy gyenge ember, de idén többször elszakadt a cérna, eltört a mécses, hol ezért, hol azért. Átnéztem az idei blogbejegyzéseket, mert az eredeti tervem az volt, hogy minden hónapból kiválasztok egy pozitív dolgot, hisz olyan nincs, hogy nem történt velem valami jó… de sajnos tényleg így van. Ilyenkor mindig eszembe jut, elvileg mindennap történik az emberrel 3 jó dolog.. akár rámosolyog valaki, akár segít valakin vagy neki segítenek, vagy csak úgy érzi, hogy ma is csinált valami hasznosat. De nyilván, ennyire részletesen nem emlékszem már mindenre.. így újragondoltam és inkább megpróbálom összeszedni az év 12 LEG-élményét, amelyeek akár pozitívak, akár negatívak, de mégis megmaradtak bennem és vagy így, vagy úgy de hatással vannak a jövőre is.

1. LEGTÁVOLABBI PONT – Angliában jártam szeptember elején
2. LEGEMLÉKEZETESEBB PILLANAT – a szülinapomon a barátaim a reptéren vártak tortával és pezsgővel
3. LEGJOBB HÉTVÉGE – balatonaligai kalózkodás a kollégákkal
4. LEGJOBB REGGELI PROGRAM – csütörtöki fallabdázások, ahol azt hiszem, nyertem egy nagyon jó barátot is
5. LEGSZEBB VERESÉG – kikapni egy profitól sosem szégyen, főleg ha kicsit hagyom is magam
6. LEGMEGHATÓBB ÉLMÉNY – látni bevonulni a barátnőmet menyasszonyként a templomba
7. LEGFÁJDALMASABB PILLANAT – elveszteni a nagymamámat
8. LEGNEHEZEBB DÖNTÉS – meghirdetni a lakásomat
9. LEGHIHETETLENEBB PROGRAM – Vastag Csabára “tombolni”
10. LEGHASZNOSABB SZABADNAP – fürdés/napozás/hekkezés Gárdonyban
11. LEGŐRÜLTEBB ÖTLET – hajnali reggeli a Hármashatár-hegyen budapesti panorámával
12. LEGMEGLEPŐBB BEJELENTÉS – a kisöcsém házassága

Azt hiszem volt itt, hideg és meleg is. És hogy mit várok a következő évből és mit kívánok/kérek magamnak? Múlt héten Ancsiéknál koccintottunk karácsonyra és akkor azt mondtam az Anyukájának, hogy jövőre annyi öröm és boldogság fog minket érni, hogy a szüleink fel sem fogják tudni dolgozni… De ami a legfontosabb, hogy egészségesek maradjunk! Hát így legyen!

Ismét elmúlt egy év, de az évértékelőnek még nincs itt az ideje, bár az ötlet már megvan, idén ez hogy lesz… Most még visszatérnék a karácsonyra egy kicsit, mert ettől nagyon féltem egész évben. Kezdődött az egész félelmem már márciusban, majd az elmúlt, októberben ismét és ahogy közeledett, egyre inkább.. Aki nyomon követi az életemet, már tudhatja, hogy 24-én van volt a Nagymamám szülinapja, így az ünnepi ebéd mindig a kettőnk ünnepe volt és az rólunk szólt. Amíg kicsi voltam, addig ő sütött nekem tortát (annak ellenére, hogy csak névnapom volt), mióta felnőttem, azóta meg én neki… És mindig nagyon büszke volt erre. Nagyon különös érzés volt felkelni aznap, hogy ő most nem lesz itt, nem megyünk érte az otthonba és bár nagyon sokszor van, hogy otthon vagyok, megcsörren anyu telefonja és arra gondolok, hogy Mama hív, most éreztem először azt, hogy mennyire hiányzik közülünk. Reggel meggyújtottam egy gyertyát és “ő” jött velem mindenhova. Ott volt mellettem az ebédnél, bent volt a szobában, amíg díszítettük a fát, majd kijött vacsorázni és a szomszédok ajándékozására ismét a nagyszobába. Így olyan volt, mintha még mindig itt lett volna velünk, köztünk. Ez a karácsony sok minden miatt nehéz volt, de emiatt a legnehezebb. És akaratlanul is eszembe jutottak az eddigi karácsonyok… a 2 évvel ezelőtti, amire nagyon jó szívvel emlékszem és aminek minden pillanatát szívesen újra átélném, az 5 évvel ezelőtti, mikor Battán laktunk és hihetetlenül jól éreztük magunkat, a 6 évvel ezelőtti, amikor egyenesen Párizsból jöttem karácsonyozni, és a 22 évvel ezelőtti, amikor Bucsán voltunk miközben kivégezték Ceaușescut és mivel gyerekként nem értettünk az egészből semmit, nagyon féltünk. De visszatérve a mostanira, természetesen képek idén is készültek az utókor számára, klikk a válogatáshoz.

A segítségetekre van szükségem. Az alábbi fényképes órát kaptam, viszont csak csupa sablonos ötleteim vannak, hogy milyen képekkel kellene feltölteni…. Várom a javaslatokat, hátha ti kreatívabbak vagytok, mint én 🙂

Örök igazság, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít és ez igaz a barátokra/barátságokra is. Szerdán beszéltem Lugoval, mikoris szóba került, hogy nem koccintunk e karácsony alkalmából pénteken. Mondta, hogy szól a többieknek, és másnapra ott volt a konfirmáló email mindenkitől, hogy ráérnek és jönnek hozzám. Máskor hetekig kell szervezni az ilyen estéket, ráadásul valaki mindig hiányzik (általában én), de most elsőre ugrott mindenki. Utoljára – ha jól emlékszem – tavaly nyáron, Lugo szülinapján voltunk így együtt hatan. Nagyon jó volt kikapcsolni, nosztalgiázni, forralt borozni, élménybeszámolót hallgatni, filozófálni és nagyon nagyon sokat nevetni. Köszi srácok!!!!!