Úgy látszik senki nem szereti a bort… 🙁
Nagyon nyugis hetem volt és ezáltal unalmas is. A zárás simán ment, semmi stressz, semmi idegeskedés…. Fura volt a zárás napjának délelőttjén ülni és tudatosítani, hogy kész vagyunk. Többször átgondoltam, hogy biztos nem felejtettünk e el valamit, de nem. A levelezőtársaim is lebetegedtek, még chat-en se nagyon volt senki, így alig vártam, hogy vége legyen a hétnek, tökre untam magam. (remélem a főnököm nem olvassa 🙂 ) Túl vagyok életem első sötétben futásán is. Kicsit aggódtam, hogy félre ne lépjek, hisz nincs túl jó állapotban a pálya, de abszolváltam a feladatot. A látvány, a kivilágított várost mindent felülmúlt. Szuper volt így futni…
Ha már zenével kezdtem a hetet, akkor ezzel is fejezem be….

Arra keltem ma reggel, hogy ezt a dalt dúdolgatom. Az egy dolog, hogy már megint hétfő reggel volt, de akkor is.. vegyem jelnek? Lépni kéne nekem is? Amúgy nagyon jó szám, nagyon tetszik…
Nem mellesleg, ez egy különleges bejegyzés… aki kitalálja miért, az a vendégem egy borozásra.. az alapanyag már bent van a hűtőben, szóval hajrá, hajrá.. nem szeretném sokáig tartogatni. 🙂

Rossz érzés csalódni emberekben. Még rosszabb érzés olyanban, akiről azt gondoltad, hogy fontos vagy neki és elhitted (majdnem) minden szavát. Azt gondoltad, hogy őszinte és amit mond, úgy is gondolja. Ma este ilyen rossz érzés kerített hatalmában. Mert hatalmasat csalódtam valakiben… Aki bár már kevésbé fontos ember az életemben, de nem gondoltam volna, hogy ennyire hülyének néz. Pont engem, aki mindig mindennek utánajár. Így derült ki számomra valami, amit eddig titkolt/tagadott… és ugye alapigazság, hogy egyszer minden kiderül. A ténnyel nincs is baj, csak miért nem lehet ezt bevallani és miért kell pont az ellenkezőjeként viselkedni? Rosszul esett rájönni.. de csak magamat okolhatom, amiért mindig hiszek olyanoknak, is akinek nem kéne. Azt hiszem szanálni kellene a barátaim között. Mindig azon viccelődünk hogy a minőségre és nem a mennyiségre megyünk, de ez messze nem vicc. Kevés ember számít, de ők nagyon és remélem ez kölcsönös. Próbálom megtartani őket, hisz nem mi választjuk a barátainkat, hanem ők választanak minket. A többieknek pedig irány a parkolópálya..

… majdnem. Ritka hatékony/tevékeny napom volt. Tök jól haladtam, nagyon sok mindennel végeztem, bár ma is fél8kor jöttem el. Sikerült megoldani az angliai indiai kollegával egy egy hónapja húzódó IT ügyet is.. vicces lehetett a telefonbeszélgetésünk, eleinte túl sok mindent nem értettem 🙂 De mindketten örültünk. Én annak, hogy nem kell manuálisan begépelnem egy csomó adatot, ő meg hogy végre békén hagyom. Majd jött a nap jó híre. Amire álmomban sem gondoltam volna, max tudat alatt reménykedtem. Á, még azt sem…. szóval kaptam egy smst. Mikor megláttam kitől, jött a gyomorgörcs, hogy már megint mi van… a lényeg, hogy csökkentették a törlesztési-árfolyamomat… nagyon durván sokkal. Majdnem elsírtam magam örömömben, elkezdtem táncolni a székben, madarat lehetett volna fogatni velem. Úgy látszik, tényleg nem szabad feladni és elkeseredni, mert a legváratlanabb pillanatban minden jóra fordul(hat). Lehet, hogy közhely, hogy soha nem szabad feladni, ha szeretnénk valamit, de igaz. Na de majd meglátjuk, mennyire lesz jó nekem ezután…

The phone call that comes in the middle of the night…
The letter that arrives by special courier…
The e-mail marked “urgent!”…
Yes, there are all sorts of ways bad news can be delivered.
Bad news travels quickly, and when it arrives,we have to find a way to deal with it.
If our husbands tell us they’ve moved on…
We look for projects to distract us.
If the bills start to stack up…
We find ways to earn extra cash.
If we’re told a secret too terrible to share…
We learn to keep it to ourselves.
(from Desperate Housewives)