De hiányzott már! Tiszta rosszul voltam az esőtől. Bár most meg nagyon meleg van, amikor 5-kor elindulunk, de annyi baj legyen. Sajnos az árvíz miatt nem tudunk teljes kört futni, de így még jobb is, mert a kerülővel 6 km-re ugrik a lefutott táv.. és még bírnánk. Tegnap annyiból volt jobb, hogy mivel a víz a futópályával egy szintre emelkedett, olyan feeling volt, mintha tengerparton futnánk, vagy legalábbis vízparton. Ahogy fújt a szél, néha megcsapott egy egy friss fuvallat, ami mára már eltűnt. Sok helyen a futópályára pakolták a homokzsákokat, így kénytelenek voltunk a betonon futni, amit éreztünk is a végén.
Van aki nem érti mi a jó a futásban. Hisz unalmas. Pedig nem így van. Én nagyon szeretem. Szeretem, ahogy fogynak a kilométerek és még mindig nem vagyok fáradt. Szeretem, ahogy nézelődök és mindig találok valami újat, vagy csak nézem a másik parton a házakat, az autókat. Szeretem, hogy lehet közben gondolkodni, álmodozni, merengeni, hisz nincs más dolgom, minthogy egymás után pakoljam a lábaimat. Szeretem, amikor ismerős arcokat fedezek fel és látom, hogy ők is megismernek. Szeretek Kingával futni, mert ugyanaz a tempónk és még ha nem is egymás mellett haladunk, mégsem vagyok egyedül. Szóval szeretem. 🙂

Vasárnap Gabiékhoz (kolléga) voltunk hivatalosak Elvirával. Márciusban született meg Leni és már nagyon szerettünk volna találkozni vele. Nagyon jó dolgunk volt, András főzött ebédet, a teraszon megebédeltünk, majd lementünk katasztrófa-turistáskodni, mivel a Római-parton laknak. Nagyon durva volt látni, hogy ahol tavaly hekket ettem, az a bódé most vízben áll. Utána pedig várt minket a medence. Vicces, de mikor Gabi mondta hét elején, hogy vigyünk fürdőruhát akkor kicsit mosolyogtam, hogy fürdőruhát ilyen időben? Aztán mégis neki lett igaza. Nagyon szuper délután volt. Leni pedig megmutatta hogy milyen kis huncut tud lenni és megállapítottuk, hogy ezekkel a kék szemekkel még sok női szívet fog elrabolni.

Petőfi is megmondta és ha jól emlékszem, Nostradamus is megjósolta.
Ma otthon voltam és elmentünk Anyut megünnepelni a kevés battai vendéglátóipari egység egyikébe, ami a Duna-parton található. Egyszer csak azt vettük észre, hogy jön egy homokkal megpakolt teherautó. Majd a pincérfiú mondta, hogy már ott is pakolják a homokzsákokat. Ebéd után felmentünk mi is gátra megnézni, hogy áll a Duna. Messze volt a 2006-os állapottól, de még 2 méter emelkedés várható keddig. Szerencsére a városnak ezen a területén jó magas és erős gát van, így a lakóházak nincsenek veszélyben. Lementünk a faluba is, ahol szintén pakolták a homokzsákokat és ott durvábbnak tűnt a helyzet. Hogy tudjuk hogy ki az úr, a belvíz nálunk is megjelent a pincében és ahogy hallottam más füredi házaknál is, de még mindig jobb a helyzet, mint a borsodi településeken, ahol az emberek életének munkáját mossa el a víz. És nem tudnak mit tenni, csak tehetetlenül állni és menteni, amit lehet. Ilyenkor szégyellem el magam, hogy az én kis problémáimból mekkorákat tudok varázsolni, mikor emberek százainak valós gondokkal kell megküzdeni, és az életük megy tönkre.

Középiskolában volt egy tanárom, aki – miután bejutottam az országos franciaverseny következő fordulójába – azt mondta nekem, hogy “Éva, maga a holdfény az éjszakában”. Ezt azóta sem felejtettem el. És ezt azóta sem mondta nekem senki. Ma én mondhattam volna ezt Eszternek. Végre sikerült összehoznunk a találkát, és meglátogattam őket. Annyira édes volt, ahogy aludt a kezemben. Ott voltam fürdetésnél is, csak nézelődött, néha olyan volt, mintha mosolyogna. Elfelejtettem az egész hét negatív dolgait és az összes gondomat, elmúlt a hisztim, le se akartam rakni. Sugárzott belőle a nyugalom, persze azért néha kicsit sírt, de még ez is bőven belefér. (és igen Ancsi, pont arra gondoltam… )
A másik holdfény az Anyukám, aki városi szinten pedagógus elismerést kapott. Nagyon büszkék vagyunk Rá 🙂

Jó nagy és tele. Ráadásul ez már tart egy ideje. Ma nagyon gáz napom volt. Kb olyan mint tegnap meg tegnapelőtt. Meg azelőtt. Sok minden zavar. Pl hogy úton útfélen Párizsba akadok. Miért, miért, miért? A csúcs a mai utolsó volt.. egy special offert… ünnepeljem július 14-ét Párizsban. Hát köszi. Ha rajtam múlna… El kell idén jutnom oda. MUST HAVE!!! Majd jöttek a félrekönyveléseim. Rossz helyre, rossz devizában, mindent rosszul. Ettől ideges lettem. Gondoltam, hogy a szar délelőttöt lezárom egy jó ebéddel. Ezt sem kellett volna, mert egy munkatársam olyan storyt adott elő, hogy majdnem kiköptem a kaját (és ezt most negatívként mondom). Olyan vallású, hogy nincs szex esküvő előtt. És elkezdte ecsetelni hogy milyen lesz az esküvő utáni éjszakájuk. És a fiatalember, hogy is fogalmazzam szépen, messze nem jóképű. Szóval gyorsan elment az étvágyam. Sorry érte, de nem igazán tudom magam néha türtőztetni. Vannak jó percei a napnak, de általában melankólikus és hisztis vagyok, megspékelve néhány bunkó beszólással. Tudom, tudom, ez hiba… de ha felismerem, akkor az már félig siker a gyógyulás felé, ugye? Hát így…
Úgyhogy most megiszom a szokásos esti pohár boromat, átgondolom a napomat és lefekszem aludni.