Én kezdtem a sort, Lugo fejezte be. Most már ő is teljesjogú tagja a 30-asok klubjának. Igaz, hogy hivatalosan ma van a szülinapja, de tegnap ünnepeltük egy meglepi kerti party-n. A szervezkedés már hetekkel ezelőtt megindult, mit főzzünk, mit vigyünk, ki mit vállal, hogy legyen, de azt kell mondanom, hogy minden jól sikerült – kivéve, hogy túllőttünk (szerintem) a kajával, de legalább tanultunk belőle. Az ünnepelt szerencsére az utolsó pillanatig nem sejtett semmit, hála a rafinált feleségének, csak amikor meglátott a helyszínen. De a vendégek névsora még utána is titok volt 🙂 Nagyon finom paprikáskrumplit ettünk ebédre, voltak saláták, fasírt majd az elmaradhatatlan torta. Állítólag finom volt, én addigra már tele voltam 🙂 Este még elmentünk a fiúkkal “sörözni”, ami szintén meglepetés volt. Azt hiszem sikerült egy felejthetetlen szülinapot összehozni, együtt volt az egész csapat, gyönyörű időnk volt, minden a helyén volt. Én pedig ismét megfogadtam, hogy soha többet alkohol… 🙂 (azt hiszem péntekig fogom tudni tartani). 🙂
Képek feltöltve – remélem Csaba megbocsátod, hogy nem éjjel estem neki, hanem csak most…

Boldog Szülinapot!

“Néha hajlamosak vagyunk kétségbeesni mikor a személy, akivel törődünk, elhagy.. de az az igazság hogy ez nem a mi veszteségünk, hanem az övé, mert ő veszti el azt az embert, aki soha nem mondott volna le róla..”

Ez komoly és egyáltalán nem vicces. A szívbajt hozta rám. Tegnap éjjel arra ébredtem, hogy valami kopog a párkányon. Azt gondoltam, hogy csepereg az eső, így becsuktam az ablakot. De a kopogás nem lett halkabb, mikor pedig elhúztam a függönyt és felkapcsoltam a kisvillanyt, egy denevér esett az ágyra. Szőkenősen sikítottam egyet, felkaptam a takarót, a telefont és kirohantam a másik szobába, az ajtókat gondosan becsukva. Majd elkezdtem gondolkodni, hogy most mi legyen. Kit hívjak fel? Ki tudna segíteni? Általában fél3kor mindenki alszik, kivéve az informatikusok. Így esett a választás ITG-re, aki szerintem még fel is pörgött, hogy igazi denevért láthat, mert kb 5 percen belül itt volt. Közben, amíg várakoztam, beosontam a hálóba, kinyitottam az ablakot és újra kiszaladtam. Így vártam a felmentő sereget. Ez az állatka vagy jól elbújt, vagy kiment, mert hiába forgattuk fel a hálószobát, semmit nem találtunk. Azért a biztonság kedvéért a nappaliban aludtam (vagy valami hasonlót csináltam), és reggel is becsukva maradtak az ajtók. Most este felporszívóztam, elhúztam megint az ágyat, de semmi.. 11 óra van, menni kéne aludni, de nem igazán merek… mi van ha elbújt és most előbukkan???? Aludjak megint kint??? Ráadásul az ablakokat is ki kéne nyitni, mert nincs levegő… nagy dilemma…

Ennyit arról, hogy én vasárnap már az ágyamban fogok aludni. A tesómnak nem volt kedve hazahozni, így maradt a B-verzió, hogy apu ma reggel felhoz. Muszáj volt kocsival jönnöm, mert rengeteg cuccom összegyűlt. Jó esetben ilyenkor jön a felismerés, hogy van C-verzió is. Veszna úgyis jön reggel a híd túloldalára, hozzon fel ő. Viszont mivel nyári szünet van, Zsófi kapott az alkalmon és jött ő is. Korán reggel hazaértünk, én gyorsan nekiestem az itthoni teendőknek, majd elmentünk megnézni a Toy Story 3-at. Rég láttam ilyen jó mesét, ami ennyire lekötött. 2 órás, de észre se lehet venni, mert nagyon jól meg van rajzolva és van története. Well done Pixar!

2006-ban kocsival jöttünk haza Le Havre-ból, mert esélyem nem lett volna a repülőre felpakolni a fél év alatt összegyűjtött holmimat, de túl hosszúnak gondoltuk az utat, ezért megálltunk aludni Apukám unokatesójánál. Akkor megígértem nekik, hogy egyszer elviszem hozzájuk a szüleimet. Erre 4 évet kellett várni.
Azt hiszem, hogy ez most egy kicsit nagyobb lélegzetvételű bejegyzés lesz, sok minden történt az egy hét alatt.

Az unokatesók
Erzsike (apu unokanővére) és Géza 1967-ben költözött ki a Baden-Württembergi Süssen városkába (Stiller Tibi bácsi de büszke lenne rám, hogy tudom melyik tartományban volt) és azóta is ott élnek. Az unokatesóm, Claudia is már ott született.
Szombaton hajnalban 5kor indult az autónk és három megállással 9 óra alatt megérkeztünk a célba. Nagy volt a meglepetés, mert Claudia is ott volt a két kis csöppséggel. Aznap már nem történt semmi említésre méltó, azon kívül, hogy ettünk Spatzle-t ami az egyik sváb különlegesség. Igazából ez olyan, mint nekünk a nokedli, csak egy speciális nyomóval kell csinálni. Bár szinte ugyanabból a tésztából van, nekünk mégis jobban ízlett. 🙂
Hétfőn reggel szomorúan vettük tudomásul, hogy hideg van, jól beöltöztünk és elindultunk Ulm-ba ami 40 km-re van Süssentől. Sétáltunk a Duna-parton, majd Apuval felmásztunk a világ legmagasabb templomtornyába, ami 161,53 m és kicsit több mint 700 lépcsőfokból áll. Gondolom nem kell mondani, hogy másnap – a heti futások ellenére is – alig bírtam lábraállni. De a panorámáért megérte a szenvedés.

Kedden tettünk egy sétát a városban, közben pedig Géza mesélt és mesélt. Régen ide jöttek Törökbálintról azok az emberek, akik a jobb élet reményében elhagyták Magyarországot. Ők már idősek és sajnos a leszármazottaik nem tudnak magyarul. Délután ismét kirándultunk, felmentünk a hegyekbe fentről megcsodálni a kilátást, majd újra gyereknek érezhettem magam egy kis ideig, felmásztam a traktorra és pisztrángot etettem.
Szerdán újabb nagyobb kirándulás következett. Dinkelsbühl-be mentünk, ami egy nagyon kis édes városka, várfallal körülvéve, minden ház színes és tipikusan német. Visszafele megálltunk egy hasonló városkában, Schwabisch Hall-ban, ami a tartomány fővárosa.

Csütörtökön úgy gondoltuk, hogy ránk fér egy pihenőnap, délelőtt a városban sétálgattunk (shoppingoltunk), majd ebéd után kimentünk a kertbe, napoztunk, olvastam (fel kell eleveníteni az Eclipse storyját, hisz jövő héten premier 🙂 ), este pedig grilleztünk, családi történetek kerültek elő. Nagyon jó hangulatban telt.
Péntek hamar eljött, reggel korán indultunk Claudiáékhoz, Karlsruhe-ba, ami 120 km-re található Süssentől a francia határhoz nagyon közel. A délelőttöt náluk töltöttük és próbáltuk megérteni a gyerekeket, akik nem beszélnek magyarul. Nagyon rossz volt így, de talán majd ha nyáron hazajönnek, akkor ragad rájuk valami. Én elővettem szegényes német nyelvtudásomat, és amit akartam Lukas mindig megértette. Eleinte még nagyon távolságtartó volt, de a végén már ő jött hogy fogja a kezemet. Nagyon helyes kisfiú, mondtam az anyjának, hogyha 27 évvel fiatalabb lennék, akkor veszélyben lenne mellettem a fia :).

Ma reggel pedig korán – még 5 előtt – indultunk és 8,5 óra múlva meg is érkeztünk. Tervben volt, hogy Passau felé megyünk és körülnézünk, de inkább ráragad a gáz apu lábára és nyomta.
Nagyon jó egy hét volt, tele élménnyel, családdal, pihenéssel, látnivalóval. Nagyon nagy szeretettel fogadtak, próbáltak minél több specialitással megismertetni minket, érdekes helyeket megmutatni és mindig a kedvünkbe járni. Azt hiszem sikerült, és mindenki jól érezte magát. Bár igaz, hogy elfáradtunk. Ma még Battán vagyok, de holnap vár az én kis lakásom, az én kis Bélám és onnantól már nyugi lesz.
Addig is további fotók a szokásos helyen.