Rossz érzés, amikor próbálsz összetartani valamit, de nem megy. Ahogy telnek az évek annál nehezebb most pedig már szinte lehetetlen. Volt egy szuperjó társaság, amiből szépen lassan elkezdtek kiválni az emberek, most pedig már csak tényleg páran vagyunk. Sokat gondolkodtam, hogy össze kell e egyáltalán tartani. Hisz ehhez egy ember kevés, ehhez mindenkinek akarni kell. Minden évben görcsöltem rajta, próbálkoztam, tényleg mindent megtettem, hogy legalább évente egyszer összerántsam a teljes társaságot. Idén feladtam, már nem érdekelt, hogy találkozunk e vagy sem. De úgy tűnt, hogy másnak is fontos, így majd ő.. de neki sem megy.. sőt.. Elmondhatatlanul sajnálom, de azt hiszem egy baráti társaság épp most rúgja az utolsókat, pont most hullik darabjaira. Be kell látni, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ami nem működik, azt meg kell szüntetni, mert csak fájdalmat okoz. Akinek hiányzom, az majd úgyis keresni fog, vele fogok találkozni és talán többre nincs is szükségem. A barátainkat nem mi választjuk, hanem ők választanak minket. Kíváncsian várom a holnap estét..