Mindig is utáltam a hullámvasutat. Átvitt értelemben is meg szó szerint is. Utáltam zuhanni. És amikor felér az ember akkor tudja, hogy utána csúnya zuhanás következik. Ráadásul minél magasabbra kerül, annál nagyobbat lehet esni.
Már megint elhittem valamit, amit nem kellett volna. Már megint bíztam olyanban, amiben nem kellett volna és nyilván ilyenkor rosszul esik. Miért, miért, miért?? Miért van az, hogy felcsillan a remény, elindul egy jó úton valami, de valahogy mindig megtorpan? Velem van a baj, vagy az élet ilyen??
Btw képek a szokásos helyen az egyetlen jó dologról, ami történt ezen a héten….