Már megint hóvége van, de ami a legszomorúbb, hogy nyár vége is. Ez már kevésbé tetszik.
Visszautalva az előző bejegyzésre, nem is gondoltam, hogy ennyi visszajelzést kapok, miszerint nem is vagyok öreg… nagyon jófejek vagytok, jókat mosolyogtam a reakciókon… de amin a legjobban meglepődtem, hogy csak fiúk reagáltak. Tipikus… 🙂
Azt hiszem, ma nem írok sokat. Gondoltam, hogy amíg megszáradnak a körmeim, addig írogatok két ujjal, de ezt nem nekem találták ki, így soha nem leszek kész. Nem is tudom, mikor írtam így utoljára… Meg nem is tudom, hogy lehet úgy élni, hogy valaki nem tud gépírni 🙂 Ez kb olyan, minthogy van egy ismerősöm, aki nem tud bicajozni. Nekem mindkettő természetes. Pedig hogy utáltam a gépírás órákat. Emlékszel Csaba tincsesre? 🙂 Mindig tapsolt, ahogy mondta, hogy asdf köz jklé köz… és mindezt még hagyományos írógépen ütöttük, mint az őrültek. Régi szép idők… Közben meg nézem a Nekem8 című filmet.. épp egy ilyen csokrot kaptam a nyolcadikos ballagásomra a szüleimtől. Dettó így nézett ki. Nem is tudom, mi lett azzal, vajon kidobták, vagy még mindig ott van? Vagy én dobtam ki? Volt egy téglám, abban gyűjtögettem a megszárított virágaimat, de azzal sem tudom mi lett. Egyik legértékesebb ajándék volt, amit a barátaim valami építkezésen szedtek össze, hisz mégse jöhettek hozzám szerenádozni ajándék nélkül. 🙂 Na jó, abbahagyom a nosztalgiázást és megyek aludni… majd ott folytatom 🙂