… és én újra Pesten vagyok. Épp ülök a nappalimban, tárva nyitva az ablakok, már majd leragadnak a szemeim, de annyira meleg van, hogy így képtelen lennék aludni. Tudom, hogy kéne egy klíma, de valamiért nincs kedvem venni.
Battán voltam egész hétvégén. Nagyon jó volt. Pénteken mielőtt hazamentem még elmentünk futni. Érdekes volt, mert le van zárva a Sziget keleti fele, a kidőlt fák miatt, így kicsit átvariáltuk az útvonalat. Majd hazaértem és szalonnát sütöttünk. Vagyis a család, én csak jelen voltam és sült kolbász ettem mustárral. Szombaton pedig felvettem a fürdőruhámat és a pizsi kivételével nem is nagyon volt rajtam más a két nap alatt. Végre jó idő volt, mit jó idő, kánikula. Ez az én időm. Egész nap kint voltam, locsoltam, cseresznyéztem, füvet nyírtam, hajat festettünk, kutyát fürdettem, megint locsoltam, napoztam, olvastam, csupa olyan dolog amihez épp akkor kedvem volt. Így most egy teljesen más ember néz vissza a tükörből. Egy feltöltődött, barna bőrű (nagyon) szöszi … 🙂

De hiányzott már! Tiszta rosszul voltam az esőtől. Bár most meg nagyon meleg van, amikor 5-kor elindulunk, de annyi baj legyen. Sajnos az árvíz miatt nem tudunk teljes kört futni, de így még jobb is, mert a kerülővel 6 km-re ugrik a lefutott táv.. és még bírnánk. Tegnap annyiból volt jobb, hogy mivel a víz a futópályával egy szintre emelkedett, olyan feeling volt, mintha tengerparton futnánk, vagy legalábbis vízparton. Ahogy fújt a szél, néha megcsapott egy egy friss fuvallat, ami mára már eltűnt. Sok helyen a futópályára pakolták a homokzsákokat, így kénytelenek voltunk a betonon futni, amit éreztünk is a végén.
Van aki nem érti mi a jó a futásban. Hisz unalmas. Pedig nem így van. Én nagyon szeretem. Szeretem, ahogy fogynak a kilométerek és még mindig nem vagyok fáradt. Szeretem, ahogy nézelődök és mindig találok valami újat, vagy csak nézem a másik parton a házakat, az autókat. Szeretem, hogy lehet közben gondolkodni, álmodozni, merengeni, hisz nincs más dolgom, minthogy egymás után pakoljam a lábaimat. Szeretem, amikor ismerős arcokat fedezek fel és látom, hogy ők is megismernek. Szeretek Kingával futni, mert ugyanaz a tempónk és még ha nem is egymás mellett haladunk, mégsem vagyok egyedül. Szóval szeretem. 🙂

Vasárnap Gabiékhoz (kolléga) voltunk hivatalosak Elvirával. Márciusban született meg Leni és már nagyon szerettünk volna találkozni vele. Nagyon jó dolgunk volt, András főzött ebédet, a teraszon megebédeltünk, majd lementünk katasztrófa-turistáskodni, mivel a Római-parton laknak. Nagyon durva volt látni, hogy ahol tavaly hekket ettem, az a bódé most vízben áll. Utána pedig várt minket a medence. Vicces, de mikor Gabi mondta hét elején, hogy vigyünk fürdőruhát akkor kicsit mosolyogtam, hogy fürdőruhát ilyen időben? Aztán mégis neki lett igaza. Nagyon szuper délután volt. Leni pedig megmutatta hogy milyen kis huncut tud lenni és megállapítottuk, hogy ezekkel a kék szemekkel még sok női szívet fog elrabolni.

Petőfi is megmondta és ha jól emlékszem, Nostradamus is megjósolta.
Ma otthon voltam és elmentünk Anyut megünnepelni a kevés battai vendéglátóipari egység egyikébe, ami a Duna-parton található. Egyszer csak azt vettük észre, hogy jön egy homokkal megpakolt teherautó. Majd a pincérfiú mondta, hogy már ott is pakolják a homokzsákokat. Ebéd után felmentünk mi is gátra megnézni, hogy áll a Duna. Messze volt a 2006-os állapottól, de még 2 méter emelkedés várható keddig. Szerencsére a városnak ezen a területén jó magas és erős gát van, így a lakóházak nincsenek veszélyben. Lementünk a faluba is, ahol szintén pakolták a homokzsákokat és ott durvábbnak tűnt a helyzet. Hogy tudjuk hogy ki az úr, a belvíz nálunk is megjelent a pincében és ahogy hallottam más füredi házaknál is, de még mindig jobb a helyzet, mint a borsodi településeken, ahol az emberek életének munkáját mossa el a víz. És nem tudnak mit tenni, csak tehetetlenül állni és menteni, amit lehet. Ilyenkor szégyellem el magam, hogy az én kis problémáimból mekkorákat tudok varázsolni, mikor emberek százainak valós gondokkal kell megküzdeni, és az életük megy tönkre.