Bosszantó, amikor reggel kivánszorgok a fürdőszobába és érzem hogy a szomszéd dohányzik. Én elhiszem, hogy kell neki, azt csinál amit akar, de nyissa már ki az ablakot. Nincs ennél undorítóbb, mikor vennék egy nagy lélegzetet és fél másodpercen belül a gyomrom kavarog. Tudom, ez a panelek átka, mindent lehet érezni. Esténként sem jobb a helyzet, akkor pörkölt szag van. Nem tudom, hogy csinálják, de minden este pörköltet főznek, hétvégén meg rántott húst. Utálom. Nyűgös vagyok úgy érzem. Meg kicsit fáradt is. Tegnap az utolsó metróval mentem haza, így nem telt el túl sok idő az ágybakerülés és a felkelés között. A munkatársaimmal elmentem Dumaszínházba, előtte meg megvacsiztunk egy mexikói gyorsétteremben. Mindig néztem a villamosról, hogy oda be kéne egyszer menni, most bementünk. Ízlett. Az este is jó volt, négy stand-up-os szerepelt, nyilván az utolsó (Kiss Ádám) volt a legjobb, de addigra már annyira lefáradtam ez első háromtól, hogy nehéz volt magamba életet lehelni. Neki azért sikerült 🙂
De visszatérve a reggelre – úgy érzem, kicsit csapongok – ahogy elindultunk Buda felé, megláttam a túlpartot. Kék az ég, süt a nap és olyan az egész város mint egy nagy makett. Gyönyörűséges. Imádok ilyenkor itt élni, máris jobb kedvem lett 🙂 Meg lett mentve a nap a reggeli bosszúság után.
De hogy még egy bosszantó dologról beszámoljak… laptopom még mindig nincs, múlt hét hétfőn adtam le. Tegnap felhívtam őket, hogy van e esély, hogy ma mehetek érte, mire a fickó közölte, hogy az alkatrész megérkezése 4-6 hét. 21.század… no comment..

Itthon vagyok. Vidéken. Gondoltam egyet-kettőt és hazajöttem. Persze a logisztika nem ment egyszerűen, de spontán minden megoldódott. Ancsi felvett az állomáson, beköszöntem a családnak és elmentünk vacsizni a szokásos helyünkre. Akár úgy is mondhatnám, hogy a Duna-parton vacsoráztunk 🙂 Mindezek hirtelen döntések voltak, ami azért nagy szó, mert mi mindig mindent megtervezünk. Még a tervet is. Egyszer tuti ez lesz a vesztünk. Tervezésben és kombinálásban világbajnokok vagyunk. Pedig tudjuk azt is, hogy kombinálás az élet megrontója. 🙂 Azt hiszem, így, hogy jön a jóidő, többet fogok hétköznap is hazajárni, főleg ha meg tudom oldani a reggel Pestre jutást. Azért más itt egy este, meg más a panelban. Lehet, hogy Battán kéne laknom, csak valami kertesházban? 🙂 Erről is beszéltünk este, meg sok minden másról. De most vár az ágy, akkorákat ásítozom, hogy mindjárt bekapom a monitort…

Mi ezt a napot munkával ünnepeltük. Reggel 7kor arra keltem,hogy valaki mászkál a fejem felett. Jöttek a tesóm haverjai és nekiálltak bontani a tetőt. Ugyanis idénre a tetőprojekt jutott. kb 1994 óta tervezik a szüleim, hogy majd jövőre…. így lett ebből 2010. Szerencsére jól haladtak, 9kor már csak a gerendák álltak, így én másik projektbe lettem bevonva. Kaptam egy nagy zacskó túrót, hogy ebből süssek valamit. Eredetileg normál túróspitét akartam, de gondoltam, hogy meg kéne bolondítani valamivel, és a málna nyert. El nem tudom mondani milyen isteni finom lett. Délután pedig elkezdtük ünnepelni az Anyák napját. Amíg a fiúk a tetőn dolgoztak, addig mi előszedtük a bicajokat és elindultunk Anyuval a nagymamákhoz. Sajnos az egyiknek már a temetőbe kellett vinni a virágot, de a másikat személyesen felköszönthettük. Majd hazaérve énekelgettem Anyukámnak, ő kicsit jobban értékelte mint a tesóm. Neki reggel az Orgona ágát kellett végighallgatnia, ugyanis Dórikában találtunk kullancsot, így elvittük egy szakemberhez, aki orgonabokrok mellett lakik. Innen már adott volt a dal. Estére elmentek a fiúk, maradt a szűk család, viszont mivel esőt jósolnak, ezért le kellett fóliázni a tetőt. Sikerült megúszni nagyobb viták nélkül, viszont nem tudom, hogy ennyire koszos vagyok vagy ennyit barnultam.. hamarosan kiderül 🙂 Hát így telt a munka ünnepe…