Bosszantó, amikor reggel kivánszorgok a fürdőszobába és érzem hogy a szomszéd dohányzik. Én elhiszem, hogy kell neki, azt csinál amit akar, de nyissa már ki az ablakot. Nincs ennél undorítóbb, mikor vennék egy nagy lélegzetet és fél másodpercen belül a gyomrom kavarog. Tudom, ez a panelek átka, mindent lehet érezni. Esténként sem jobb a helyzet, akkor pörkölt szag van. Nem tudom, hogy csinálják, de minden este pörköltet főznek, hétvégén meg rántott húst. Utálom. Nyűgös vagyok úgy érzem. Meg kicsit fáradt is. Tegnap az utolsó metróval mentem haza, így nem telt el túl sok idő az ágybakerülés és a felkelés között. A munkatársaimmal elmentem Dumaszínházba, előtte meg megvacsiztunk egy mexikói gyorsétteremben. Mindig néztem a villamosról, hogy oda be kéne egyszer menni, most bementünk. Ízlett. Az este is jó volt, négy stand-up-os szerepelt, nyilván az utolsó (Kiss Ádám) volt a legjobb, de addigra már annyira lefáradtam ez első háromtól, hogy nehéz volt magamba életet lehelni. Neki azért sikerült 🙂
De visszatérve a reggelre – úgy érzem, kicsit csapongok – ahogy elindultunk Buda felé, megláttam a túlpartot. Kék az ég, süt a nap és olyan az egész város mint egy nagy makett. Gyönyörűséges. Imádok ilyenkor itt élni, máris jobb kedvem lett 🙂 Meg lett mentve a nap a reggeli bosszúság után.
De hogy még egy bosszantó dologról beszámoljak… laptopom még mindig nincs, múlt hét hétfőn adtam le. Tegnap felhívtam őket, hogy van e esély, hogy ma mehetek érte, mire a fickó közölte, hogy az alkatrész megérkezése 4-6 hét. 21.század… no comment..