Amikor 1994-ben kezdtünk, akkor volt a Hunfalvy SZKI 110 éves. Egész évben ünnepeltünk. Azóta eltelt 15 év, így a 125-dik szülinap alkalmából öregdiák-találkozót szerveztek. Nagyon vártuk, már szilveszterkor beszéltük, hogy mi tuti ott leszünk. És ott is voltunk. Sajnos az osztálynak csak egy töredéke, igazából az a csapat, amelyik a normál hétköznapokon is tartja a kapcsolatot, de nagyon jó volt együtt nosztalgiázni. Az igazgató – aki az egyik kedvenc tanárunk volt és én azóta is imádom – tartott egy rövid beszédet, az udvaron volt enni-innivaló, meg lehetett nézni a naplókat, közben a tv-ben régi iskolahiradók, szalagavatók mentek, elkaptunk egy-két tanárt is útközben, a tornateremben pedig disco-féle dolognak kellett volna lennie. Előkerültek az emlékek, ki hogy került ide. Ha annak idején nem erőszakosak a szüleim, akkor minden máshogy alakul. Én az érdi VMG-be akartam menni, de ők nem engedték. Az volt az indok, hogy egy sima érettségivel semmire nem megyek, ha esetleg mégsem szeretnék továbbtanulni a negyedik év után. Ez egy nagyon jó hírű, erős iskola volt már akkor is. Emlékszem, hogy az ált. iskolai osztályfőnököm és az ig.helyettes az mondta anyunak, hogy hiába vagyok kitűnő tanuló, nagyon kevés az esélyem, hogy bekerülök. Végül abban maradtam a szüleimmel, hogy megpróbálom az előfelvételit, ha sikerül, akkor Hunfalvy, ha nem akkor Érd. Sikerült. És úgy gondolom, hogy nagyon jól jártam, szerettem ide járni, szerettem a tanárokat, szuper osztályunk volt, és az első végigsírt év után már szerettem koleszos is lenni. Örülök, hogy a szüleim ilyen előrelátóak voltak és ilyen jó döntést hoztak. Hiszem azt, hogy egy 14 éves gyerek nem tud felelősségteljesen dönteni. Őt az érzelmei viszik előre. Én sem azért akartam Érdre menni mert az milyen jó iskola, hanem mert a barátaim is odamennek. Mekkora hülyeség, nem? Itt is lettek új barátaim, nem is akármilyenek. Mutatja az, hogy azóta is tartjuk a kapcsolatot. És mi a végkövetkeztetés? Talán az, hogy nagyon szeretem ezeket a fiúkat. És azt hiszem, ők is nagyon szeretnek engem 🙂 Jók vagyunk így hatan együtt! 🙂

Ami pedig vicces volt a tegnap estében, hogy épp kerestem a volt kolesztársaimat, amikor egy ismerőssel akadt össze a tekintetünk. Általános iskolában évfolyamtársam volt. Mint kiderült, a pincérek battaiak voltak 🙂 Hihetetlen kicsi a világ.

Felvettem a “munkaruhámat” és nekiálltam a dolognak. Aki régóta olvas, biztos emlékszik, hogy a felső szomszéd eláztatott pár hónapja és elég csúnya lett a fürdőszobám. Mivel a családomnak van épp elég dolga, ezért gondoltam, hogy na majd én helyrehozom ezt a kis szépséghibát. Elővettem a létrát, a dörzspapírt (vagy nem tudom hogy hívják) és nekiálltam csiszolni ezt az undorító izét. A körmeimen hamarabb láttam a változást mint a falon, no de sebaj, majd visszanőnek. Íme a bizonyíték, hogy tényleg én – szőke nő – csináltam…..

Persze azért nem hazudtoltam meg magam, amikor mindezzel végeztem, akkor előszedtem a spájzból a fehér falfestéket… igenám, de hol az ecset? Hát az nincs… pedig én tisztán emlékeztem, hogy vettünk Apuval, de valószínűleg az Battán landolt. Így most csak félig van kész, de legalább tiszta 🙂

Majd elkezdtem ebédet csinálni. Az egyik kedvenc francia ételem a Quiche Lorraine, ami egy hagymás-sonkás lepényféle. A franciák azt mondják, hogy ez az ő pizzájuk. Én nagyon szeretem és akivel eddig még megkóstoltattam, mindenkinek ízlett. Délután jött át Elvira, így neki is át kellett esnie a tűzkeresztségen, és úgy tűnt sikerült is neki. Elfogyott az egész 🙂 Volt desszert is, de az semmi extra, csak gyümölcsös pudingos kosárka. Illetve bor, amivel én barátnőm megküzdött 🙂
Szerintem a képek magukért beszélnek 🙂

Borozgatás közben elkészítettük az ajándékot, amiért igazából átjött. Teamwork volt, nem kétséges 🙂 Én nyomogattam a billentyűket, ő meg adta az utasítást és figyelt arra, hogy a poharam soha ne legyen üres. Az est fénypontjaként megnéztük a naplementét, utána meg a Csúf igazságot. Külön figyelve a szabályokra, a hibákra. Azért szerintem a férfiak messze nem ennyire egyszerűek, sőt.. egyre bonyolultabbak, egyre nehezebb őket kiismerni, ezért nem lehet általánosítani, de sok igazság volt a filmben. Az igazság néha tényleg csúf, tényleg fáj, de jobb az őszinteség, legalábbis hosszú távon. És honnan lehet tudni, hogy tényleg fájt??? Az utána következő csöndből….

Na drága férfiolvasók. Minimum 4-en is vagytok, legalábbis akikről tudok. Ez a bejegyzés hozzátok szól. Elvirával (munkahelyi bnőm) folyamatosan azon agyalunk, hogy mi kell a férfiaknak. Mi fontos nekik egy nőben? Mi hiányozhat belőlünk? Mit utáltok, mit szerettek bennünk? Jöhet kommentben mindenféle gondolat, vélemény, tanács, akár név nélkül is…. Számítok rátok, úgyhogy légyszi őszintén írjátok meg, mi kell nektek….. Ígérem, meghálálom 🙂

Gondolatindítónak egy idézet a bölcs Coelho-tól:
“Én három személy vagyok, attól függően, hogy épp kivel vagyok. Az Ártatlan Kislány, aki csodálattal bámulja a férfit, és úgy tesz, mintha lenyűgöznék hetvenkedő történetei a hatalomról és a dicsőségről. A Végzet Asszonya, aki azonnal lecsap azokra, akik bizonytalanok, átveszi felettük az irányítást, és kielégíti a vágyaikat, hiszen nekik már semmi mással nem kell törődniük. Végül pedig a Megértő Anya, aki gondját viseli mindazoknak, akik vigaszra és törődésre szorulnak, úgy tesz, mintha megértené őket, de a panaszok egyik fülén be – a másikon ki. Maga melyiket szeretné megismerni? “

Update: Mivel nem nagyon látom az irományokat, ezért könnyítek… elég ha írtok 3 pozitív és 3 negatív tulajdonságot/viselkedést stb amit szerettek és amit nem.

Én már másodjára. Négyen mentünk. Az Anyukám, Ancsi, az ő Anyukája meg én. Olyan régóta terveztük már ezt, hogy így négyen elmegyünk színházba, most végre összejött. Nekem ismételten nagyon tetszett, végig azt énekelgettem hazafele, hogy “kimegyek a Berettyóra…..” meg hogy “…míg a barnát karolgatod, a szőkét meg elszalasztod…”. Vagy valami ilyesmi. Fülbemászó dallamok 🙂 Az Anyukáknak is nagyon tetszett, úgy váltunk el, hogy ők legközelebb is jönnek. Beültettük őket magunk elé, így láttuk a reakciójukat bizonyos jeleneteknél. Jókat mosolyogtunk rajtuk.Ancsi meg mást várt. De ez az én hibám, mert túlságosan sok jót meséltem erről a darabról, így az elvárása is nagy volt. Persze dokumentáltunk ismételten. 🙂

Csak úgy mellékesen… sajnálom, de nagyon haragszom erre a nemnormális emberre (nem írom le a nevét, mert nem akarom hogy a keresők idetaláljanak), aki így elrontotta az életét. Hisz értékes, tehetséges és mégis elkövetett egy hibát. Nem kicsit, nagyot. Ezt meg nem történté nem tudja már tenni, viselnie kell a következményeket, de megszakad a szívem érte…. 🙁