“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” (Paulo Coelho)

Nem a nagyobbik kisöcsém, hanem a kisebbik. Mert nekem kettő van. Meg egy kishúgom. Igaz, a két utóbbi csak fogadott testvérek, de ugyanúgy szeretem őket mintha igaziak lennének.
Szóval a kisebbik kisöcsém 14 éves.. az előbb beszéltünk, mert válogatott kajakos és most ért haza edzőtáborból. Aranyos, mert meséli, hogy mi történtek. Próbáltam visszagondolni, hogy az én időmben milyenek voltak az ennyi idős fiúk. Nehéz amúgy vele, mert nem egy szószátyár, ebben nagyon nem hasonlítunk. Gondoltam kifaggatom a “nőügyeiről”, mert biztos van már szerelme. Nekünk is volt. De visszamennék az időben. Bár lehet, hogy mindent ugyanígy csinálnék 🙂 Közben bele is lendültünk, ugyanazokkal a problémákkal küzd mint én anno.. mi van, ha nem tetszem neki.. vagy ha igen? vagy ha mégsem? Na jó, innentől nem publikus a tinédzserkori évődés 🙂

Btw ritka pocsék hétvégém volt… tudom hülye vagyok, de már várom a holnapot, hogy menjek dolgozni. Kb péntek reggel óta várom, hogy ennek a hétnek vége legyen és jöjjön már egy új, amikor tiszta lappal indulhat minden.

Ez is lehetne a könyvnek a címe, amit most fejeztem be, de így ez nem annyira találó, mint a Tiszántúli Emanuelle. Innen már sejthető, hogy enyhén szexuális vonatkozása van, na de nem olyan, mint amilyenre ti gondoltok. Ez egy szociológiai tanulmány az aprófalvakban (lásd Alföld) élő emberek szexuális szokásairól, életéről. A hivatalos leírás ez:
“A tiszántúli aprófalvakban a 25-32 éves egyedülálló (és csak általános iskolát, illetve szakmunkásképzőt végzett) nők 45%-a nagyon ritkán vagy sohasem éli át a beteljesülést, arányuk még a 30-45 év közöttiek korcsoportjában is 40%, és nem éri el a 20%-ot azok aránya, akik ha nem is mindig, de többnyire eljutnak az orgazmusig.”
Nagyon tanulságos, bár tény, hogy ez nem napjainkra vonatkozik, de voltak benne olyan részek, hogy még én is megbotránkoztam, hogy mennyire igénytelen emberek vannak/voltak. Csodálkozom, hogy nem voltak akkor fertőzések. Bár lehet, hogy voltak, csak senki nem foglalkozott vele. Nyilván a könyv az “egyszerű” emberek életét vizsgálja, ezért is tűnik ennyire durvának. Ráadásul mivel vizuális típus vagyok, így minden jelenetet elképzeltem, azt is mikor leírja, hogy hetente fürödtek és hogy nézett ki a koszos ruhájuk, milyen szagokat árasztottak magukból és még így is kívánták egymást. De jó hogy nem ott és akkor élek 🙂 Vannak benne szép és megható élmények, de szomorúan végződőek is, megdöbbentő, hogy mennyire máshogy láthat/élhet át egy “eseményt” egy férfi és egy nő. Olvassátok el, érdemes.
Végül pedig a kedvenc idézetem a könyvből, ami Euripidész nevéhez fűződik: “a férfiak egyik leginkább figyelemre méltó tulajdonsága, hogy rendkívül meggyőzően tudják előadni mindazt, amit maguk sem hisznek el”. Hogy erre mennyi konkrét példát tudnék mondani a környezetemből…. akár arra, amikor a férfi határozottan állítja, hogy valami jól működik, közben tények bizonyítják hogy nem, akár az ellenkezőjére, amikor bizonygatja, hogy már pedig ez így nem jó, mégis jól érzi magát az adott helyzetben.

Amúgy nagyon hosszú napom volt, rég volt hogy 12 órás munkanapot tartottam volna, de most muszáj volt. Holnap szeretnék korán elmenni futni, utána pedig vár a “doktornéni”. 🙂

…. régi szokás szerint…”. Így kezdődik az a locsolóvers, amit a tesóm még az oviban tanult és azóta is ezt mondja minden évben mindenkinek. Idén ez kicsit modernizálódott, mivel közösen mondtuk a verset 🙂 A lüke kitalálta, hogy nem akar egyedül menni a szomszéd csajokhoz, menjek már vele, így amikor megakadt a versben, akkor én kisegítettem, gondolhatjátok mennyire voltunk komolyak, így mindketten kaptunk mintás tojást, meg barna italt meg vörös italt. 🙂 Nagyon jó hangulatot csináltunk.
Amúgy fura ez a húsvét. Emlékszem, még általános iskolában a lányokkal versenyeztünk, hogy kihez jött több locsoló. Nálam minden évben a Vincze Attila nevű osztálytárs volt az első, de szépen sorban jöttek a többiek is. Kicsit átalakult a világ. Zsófihoz is jött egy osztálytárs és ennyi. Nekik ez már ciki.
Azért a nyuszi jött hozzánk is, mármint a kölykökhöz. Ők ilyenkor mindig elutaznak és mikor már közelednek, akkor eldugdosom a kertben a nyuszis-ajándékokat. Még a 14 éves Máté is élvezte a keresgélést, Zsófiról nem is beszélve. Mi meg álltunk és örültünk annak, hogy ők örülnek 🙂