Még mindig a tegnapi bejegyzés és az arra érkezett reakciók hatása alatt vagyok és még mindig nagyon mosolyognom kell. Remélem senki nem haragszik rám emiatt, de annyira rosszul indult a reggelem és annyira unalmas volt a délelőtti training, hogy muszáj voltam valahogy feldobni a napomat. 🙂

Tegnap itt aludtak a Szeiler-csajok. Gondban is voltam, mert csak két takaróm van és a második is elég ritkán van használva. De megoldottuk. Veszna reggel elment dolgozni, mi meg Zsozsóval a délelőtti lustálkodás után elindultunk utunkra. Először visszavittük a kb fél éve kölcsönbe kapott projektort. Fura volt visszamenni abba a lakásba, nem is nagyon szeretek. Pláne fura volt, amikor megláttam, hogy még mindig kint vannak a közös fotóink. Majd összefutottunk Elvirával és Petivel (ők a munkatársaim), akikkel megebédeltünk. Kérdeztem utána Zsófitól hogy nem unatkozott e nagyon, meg hogy mit gondol róluk és annyit mondott hogy “ők is olyan sokat beszélnek mint te”. 🙂 Az ebéd végén odafordult a mellettünk lévő asztalnál ülő hölgy meg a fia és akkor hirtelen nagyon meglepődtem, ugyanis a most már 12 éves “kisfiúra” még én vigyáztam, amikor másfél-két éves volt. Ez volt az első munkám, még 1998-ban. 🙂 Ebéd utáni pihiként beültünk megnézni az Alice Csodaországban című filmet 3D-ben. Örülök, hogy van egy gyerek a “családban”, mert van kivel megnézni az ilyen gyerekfilmeket. Nagyon tetszett, jó volt.. Most meg várom a srácokat, Peti itthon van Madridból és mivel Mohamed (én) nem megy a hegyhez (hozzájuk a szórakozóhelyre), ezért a hegy (a fiúk) jön Mohamedhez (hozzám). Így kell ezt csinálni 🙂