Nekem mindig a tavasz hozza a lehetőséget a változtatásra, nem a január. Olyan, mintha ilyenkor kezdhetnék egy új évet. Megpróbálok tiszta lapot nyitni. Ez régen is így volt, márciusban mindig volt valami, ami után úgy éreztem, hogy muszáj valamit tennem, változtatnom, legyen ez testi-lelki megújulás. Most is így érzem. Kivételesen talán a testi fog könnyebben menni, hisz beindult a futószezon. Voltam tegnap is, ma is, és ha az időjárás kegyes lesz, akkor megyek holnap is. Ahogy tavaly ilyenkor Gergő mondta, cél a betonfenék. Bár az nekem soha nem lesz, de törekedni lehet rá. Az immunrendszeremet is fel kell turbózni, több ok miatt is, erre egyrészt ott a sport, másrészt meg hallottam egy alga-kapszuláról, ami állítólag csodákra képes. Meglátjuk. Lassan a tüdőmizéria is lezárul, legalábbis úgy tűnik, hogy jövő héten ideiglenesen orvosolva lesz. Erről nem nagyon írnék bővebben, akit érdekel úgyis megkeres, akit meg nem, azt feleslegesen nem fárasztanék. Azt hiszem, amint sikerül a testi felfrissülés, utána jöhet a lelki is, na de az egy következő bejegyzés témája lesz.

Visszatértem. Azt hiszem ideje volt lecserélni a designt, bár még nem működik minden tökéletesen (ne akarjatok egyelőre turkálni az archívumban), meg nem vagyok megelégedve a fejléccel sem, de majd lesz valahogy. A tavasz amúgy is a megújulás időszaka, valahol pedig el kell kezdeni. Folytköv hamarosan.

Ma a szomszédban ebédeltünk, és mivel a konyhánk felszabadult, így gondoltam, hogy sütök valamit az ünnepelteknek (Veszna és József nap). Spanyol almatorta lett a befutó, ami nagyon ízlett eddig mindenkinek. Miközben csináltam, azon gondolkodtam, hogy olyan szívesen sütnék minden hétvégén, vagy akár még esténként is, de ki fogja megenni. Az kicsit nagy luxus lenne, ha a munkatársaimat etetném folyamatosan. Egy csomó olyan recept van amit kipróbálnék, de egy szeletnyi adagot nem lehet sütni. Azon is gondolkodtam, hogy vajon van e arra lehetőség, hogy elmenni egy cukrászdába hétvégente és ott kicsit tanulgatni, besegítek, pénzt nem kérek és persze én is tanulok közben. Lehet, hogy ez csak az én agyamban létezik, de ez az, amit nagyon szívesen csinálnék. Mikor láttam a Julie&Julia című filmet, akkor az is átfutott, hogy egy olyanban is benne lennék, hogy mindenfélét sütkérezek és arról blogot vezetek. Lehet, hogy csak kezdetben lennék lelkes, és egy idő után elmúlna. Meg azt sem tudom, hogy kit érdekelne. Sok sok kérdés… Mellesleg, ha valaki megkíván valamilyen süteményt, akkor szóljon, bármikor bármit megsütök 🙂

Annyi minden volt tegnap, hogy az egyik legfontosabbat ki is felejtettem. Megszületett Katona Lénárd Levente, aki a kolleganőm, Gabi kisfia. Láttam róla képet, nagyon kis tüneményes a szöszi feje, illetve beszéltem a büszke Anyukával az előbb,minden rendben velük, jó volt hallani, ahogy sugárzik a hangjából is boldogság. Gratula Nekik!

Érdekes hét áll mögöttem. Nagyjából minden gondolatom a hülye tüdőm körül forgott, de szándékosan nem írok most erről, majd ha megvan mindenféle eredmény és tudom már a konkrétumokat. Emiatt elég változó volt a hangulatom is, míg szerdán este a tesómmal és Ancsival könnyesre röhögtem magam, addig csütörtökön végigsírtam az utat Érd és Bp között, majd este már megint viszonylag jó kedvem volt. Elég sok minden összejött az elmúlt hetekben és várható volt, hogy egyszer kijön belőlem. Viszont péntek reggel valami megfordult, amikor is elindultam dolgozni, kiléptem a házból, megcsapott a tavasz illata, csiripeltek a madarak, sütött a nap, a villamosmegállóban pedig megláttam egy nénit, aki nárciszt árult. Nem volt kérdés, hogy a reggeli helyett veszek egy csokor virágot, így mosolyogva és jókedvűen léptem be a munkahelyemre. Ritkán van ilyen. Egész nap jó kedvem volt, bár rengeteg feladat összegyűlt, mégsem pánikoltam, sőt élveztem a munkát 🙂 Erre kaptam azt a “kommentet”, hogy na akkor most azonnal menjél haza, mert itt már baj van 🙂 Nem is maradtam sokáig, mert jött hozzám egy régi ismerősöm. Sajnos megkért, hogy ne írjak róla, mert fél a lebukástól, így csak annyit mondhatok, hogy ő is meghatározó szereplője volt a középiskolai éveimnek 🙂 Megvacsiztunk, beszélgettünk, majd elindultunk a többiekhez a Marximba, ami a középiskolai törzshelyünk. Pasibuli volt, de elráncigált, meg állítólag a többiek is örültek nekem. Meg én is örültem nekik. Majd átmentünk Vesznáékhoz a Pótkulcs nevű helyre, de nem hagyott bennem mély nyomót. Túl sokat nem sikerült aludnunk, de a korai kelést nem bántam, mert szétszedtem a hálószobát, mármint az ágyat, kitakarítottam alatta (hú, miket találtam), leszedtem ott is a függönyt, ablakot pucoltam, tudom, megőrültem, de szeretem a rendet. Most meg lassan indulok, Vesznával megyünk haza Battára. Elvileg a Deákon találkoznánk, de lehet hogy meglepem mert a Városligetben van, kiülök a lépcsőre egy könyvvel a kezemben és megvárom ott. Mondtam már hogy imádom a tavaszt? 🙂