December 14-én jött haza Koreából egy nagyon nagyon jó barátom de igazából most péntekig nem nagyon volt időnk együtt lenni, ezért is vártam annyira. Megbeszéltük hogy jön ebédre, a délután többi részét meg majd kitaláljuk. Furamód ő az egyetlen ember aki ugyanúgy szereti a borsófőzeléket ahogy én, így kölcsönösen szereztünk örömet egymásnak.. Pihi után jött a már régóta tervezett képeslapos fal “megcsinálása”. Soha nem foglalkoztam vele, hogy gyűjtsem őket, de mindig elraktam ha kaptam valakitől. Most ezek előkerültek, ráadásul feliratkoztam egy képeslapcserélő listára. Én is küldök képeslapot a világ egyik pontjára és én is kapok valakitől. Mindezt a véletlen dönti el hogy kitől és kinek. És ha már úgyis van egy csomó falam ami üres, miért ne lehetne ezekkel a képeslapokkal barátságosabbá tenni a lakást. Szerintem szuper lett. Majd jött a további program, kávéztünk, sütiztünk, megnéztük a Kaméleont (én másodszorra, de még mindig tetszett) és elmentünk vacsizni. Nem tudom miért van mindenki oda a körúton található nagyon híres török gyorsétteremért, szerintem vannak nála sokkal jobb helyek. De nem is a kaja volt a lényeg…. Sajna ennyi jutott együtt, a sors és az idő gyors múlása közbeszólt.. Ő vasárnap továbbutazik, de legalább már közelebb lesz.
Íme a művünk 🙂