7 éve volt.. de még most is emlékszem ahogy jött Ági telefonnal a kezében, hogy kapcsoljuk be a tv-t mert egy kisgép nekiment az egyik toronynak. Néztük a tv-t mikoris szinte “élőben” láttuk, ahogy a másik toronyba belecsapódik a másik gép. Azonnal üzentünk haza, hogy jól vagyunk. Apukám mesélte, hogy megkapta az sms-t és rohant át a szomszédba hogy ők hallottak e valamit, valaminek történnie kellett New Yorkban, mert annyit kapott hogy ne aggódjanak jól vagyunk. Anyu meg pont Pesten volt suliban. Szegény nagyon megijedt mert a tanár úgy ment be, hogy hallották e mi történt, összedőlt a két torony. Szegénykémben hirtelen megállt a vér, mikoris megkérdezték tőle hogy mi a baj, ő meg mondta hogy a lánya kint van mint turista. Azonnal telefonált haza hogy jelentkeztem e és csak akkor nyugodott meg.
Mi meg elindultunk a városba. Arra is emlékszem hogy Stenya meg Ági arról beszélgettek a kocsiban, hogy vajon összedőlhet e az épület. Ági biztos volt benne, hogy úgy van megépítve, hogy ki van zárva hogy ilyen történne. Majd egyszercsak elkezdett kiabálni a rádióban a fickó hogy úristen dől az egyik torony. Hirtelen csönd lett és mindenki megdöbbent. Ott ültünk a kocsiban és akkor mondta Ági hogy sehova nem mehetünk. Megyünk vele a munkahelyére, nem enged minket be a városba. Uncsi volt ott ülni egész nap és néha elmentünk körbenézni. Persze félóránként / 20 percenként telefonálnunk kellett. Tiszta pernye volt az egész város, láttuk a hatalmas füstöt…. és mindez már 7 éve…. Kicsit akkor megállt a világ, megállt az élet. Kérdéses volt hogy hogy fogunk hazajönni. Az indulásunk napján délelőtt szálltak fel az első gépek, addig stop volt. Csak álltunk kint a ház előtt és néztük ahogy szinte percenként megjelenik egy gép a levegőben. Megrázó volt…
Valószínűleg soha nem fogjuk elfelejteni…

Minden este úgy jöttem haza, hogy le fogom írni, hogyha visszaolvasom jövőre hogy mit csináltam ezen a héten akkor emlékezzek rá… hát nem sikerült.. Hétfő szokásos torna. Lehet hogy erről még nem számoltam be. Egy bnőmmel járunk callanetics-re. Nyugis zenére erősítő torna, sok-sok nyújtással. Fura, de amikor elkezdődik a torna akkor épp hogy le tudom tenni a kezem a földre (ha lehajolok) az óra végére pedig már a tenyeremet is bőven lerakom és még tudnék tovább hajolni. Tavaly is jártam, de akkor nem szerettem annyira. Kedden és szerdán nyugis nap volt. Kedden elmentünk az Ikeába, szerdán pedig kitakarítottam a lakást. Csütörtök szokásos torna, majd Nazy barátom koncertjére voltam hivatalos. Andinak akkor volt a szülinapja így gondoltuk hogy meglepiként elvisszük oda. Nem mondom hogy nem aggódtam, hogy hogy fogja magát érezni, de nekem rég volt ilyen jó estém. Nagyon jók voltak a fiúk, jó számokat választottak, iszonyú jó hangulatot csináltak úgyhogy végül mindannyian szuperul éreztük magunkat. Pénteken munka után elmentünk egy párizsi magyar fotós kiállítására, ami bennem nem hagyott túl mély nyomot. Ilyen fotókat én is tudnék szerintem csinálni, pedig elég tehetségtelen vagyok. No comment. Este pedig jöttek hozzám a lányok, kicsit iszogattunk majd elindultunk mulatni. Vagy bulizni. Vagy nem is tudom hogy hívják. Miután hozzám a Copacabana van a legközelebb, odaindultunk, de zárva volt így átmentünk Holdudvarba. Addigra persze már nagyon jó kedvünk volt, az alap megvolt, a zene jó volt, az idő meleg volt, innen egyenes arányban következik, hogy hogy éreztük magunkat 🙂 4 körül sikerült hazaérnem, úgy hogy ma délelőtt Annamarival mentünk piacolni. Nem volt egyszerű a kelés.. 🙂 Majd haza, kicsit pihi, fürdés és irány Pesterzsébet Pálinkás Andi (vagyis most már Csimárné Pálinkás Andi) esküvőjére. Nazy eljött velem, hogy ne menjek egyedül. Jókat szórakoztunk 🙂 Azért vannak állatfajok az emberek között is. Viszont nagyon “érdekes” volt a szertartás, ilyet még nem láttam hogy a vőlegény sírt volna, de csak összenéztünk és mosolyogtunk, mert ez annyira meghatóvá tette az egészet, hogy hirtelen mindenki törölgetni kezdte a szemét… Nagyon cuki volt 🙂 Hát itt tartok most, szombat este. Itthon vagyok és végre ülök és semmit nem csinálok… de pihenni is kell mert holnap sütünk/főzünk, de ez majd egy későbbi bejegyzés lesz 🙂

Megérkezett a legkisebb Lojek!!! Isten hozott Bella!!!
Láttam a képeket, olyan kis cuki, és hogy milyen nagy haja van!!
Ezúton gratulálok szüleinek is és a big sisternek, Arielnek és jó egészséget nekik!!

Érdekesen nagyon gyorsan telik már megint az idő. Ezt legjobban a hóvégi zárásnál érzem. Mert már megint itt van. Sajna olyan a munkám, hogy minden hónapban ismétlődik. Amit hónap elején csinálok azt nagyon nagyon szeretem, de pont ezért hamar megcsinálom és utána olyan dolgok maradnak, ami annyira nem tetszik. Így a hónap második fele már kicsit szenvedés, de várom a következő hónap elejét, hogy megint jó legyen. És ez így megy két éve. Többször gondolkodtam már, hogy mi az amit szívesen csinálnék. Ilyenkor eszembe jut a sulinetes év, amikor tavaszi szünet rendezvényre készültünk tavasszal, majd jött a nyári tábor, utána educatio kiállítás, mindig más, mindig pörgés, és utána jó érzéssel ki lehetett pipálni, hogy ez is megvolt. Talán valami ilyen munka lenne nekemvaló. De egyelőre marad ez, majd meglátjuk…
A másik ami miatt úgy érzem hogy nagyon gyorsan telnek a napok, hogy nincs időm mindenre amire szeretném. Van egy kiállítás, amit két hete készülünk megnézni, de nem fér bele, mert mindig van valami. Így marad a jövő hét, jövő héten meg az utána hét és hirtelen vége a kiállításnak. Néha pedig megállítanám az órát. Amikor nagyon jó. Csak egy kicsit, csak hogy egy óra legalább egy napig tartson, van amikor meg felgyorsítanám. Még jó hogy nincs beleszólásunk az idő múlásába. Elég nagy káosz keletkezne… 🙂

Kb 5 év is van annak, hogy egy véletlen folytán majdnem kijutottam Prágába. Akkor inkább csak a buli miatt akartam menni, de nem jött össze. Azóta is hajt a kíváncsiság, hogy mi van abban a városban. Hát most már tudom. Tiszta Budapest de mégis más. Szebb, szeretnivalóbb, romantikusabb, tisztább, barátságosabb, kultúráltabb. Ennél több nem is kell.
Péntek este érkeztünk, és bár a célunk az volt, hogy megnézzük az éjszakai várost, ezt az eső megakadályozta. Szombaton aztán bepótoltunk mindent. Kicsit olyan érzésem volt, mint anno Lyonban és Genfben, mikor gyalog megyünk mindenhova, gyönyörű dolgokat látunk, de mégse volt ugyanaz. A látványt le se tudom írni. Amikor elértünk az Óváros főterére akkor még nem értettem igazán, hogy mi van ebben a városban ilyen különleges. Ez csak egy tér. Majd megláttam a Károly-hídról a “budai oldalt” és máris értettem. Szívem szerint csak álltam volna és bámultam volna, de nem egyedül voltam, így haladni kellett. Azért egy kicsit néha sikerült 🙂 Ha már Prága, akkor nehogy már pizzát együnk, szerencsére egy olyan jóbarátommal voltam aki ismeri Prágát és ismer engem, így tudta hogy mi az ami nekem tetszeni fog, amit megeszek, amit megiszok, így sikerült tradicionális cseh kaját enni, hozzá sört inni. Bár tény ez nem ízlett, de ígéretet kaptam rá hogy lesz olyan sör ami fog ízleni. Késő délután jutottunk el Prága csúcshelyére. Nem tudom a pontos nevét, de onnan talán haza se akartam menni. A folyóparton egy kis szabadtéri söröző, élőzenével, kilátás a túlpartra és olyan sör ami tényleg ízlett. Itt fogadtam meg, hogy egyszer visszajövök és a szüleimet is elhozom, mert ezt látniuk kell. Nem is siettünk, így még egy tüzijátékot is láthattunk. Másnapra maradtak a kimaradt helyek, de az előző este annyira jó volt, és olyan hatással volt rám, hogy nem is nagyon figyeltem. Persze azért nem voltam közömbös semmi iránt, de örültem volna ha nem kell hazaindulni.
Úgyhogy aki még nem volt az MENJEN!!! Nem szabad kihagyni, hihetetlen gyönyörű város!
Képek a szokásos helyen!