Jelenleg még ágyban fekszem és nagyon jól esik 🙂 Kész rohanás volt az elmút hét. Azzal kezdődött, hogy múlt hét szerdán a nagymamámat kórházba kellett vinni. Az ő korosztálya az a típusú ember, aki úgy vélekedik, hogyha kórházba kerül akkor ott vége az életének, hisz az eszükbe se jut, hogy talán segíteni is lehet rajtuk és a betegségüket meggyógyítani. Innentől felpörögtek az események, csütörtökön mondta a doki hogy meg kell műteni, majd péntek reggel közölték, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani éjszaka. Nem tudtuk még, hogy mi jöhet, így kicsit félve mentünk be hozzá szombaton. Anyukám ment be először, ahol is látta, hogy üres az ágyba. Hirtelen leizzadt, ahogy azt kell, majd közölte a nővér, hogy annyira jól volt a műtét után, hogy már le is vitték az intenzívről a sima kórterembe. Ahhoz képest, hogy nekem péntek este még azt mondták telefonba, hogy talán hétfőn kerülhet vissza…. És ez a rohamtempóban való javulás annyira folytatódott, hogy tegnap a kórházból is kiengedték. Gondolom az is hozzájárul, hogy mindennap ment hozzá valaki, be volt osztva, és ennek azért nagyon örült. Úgyhogy a hét erről szólt, munka után kórház, majd haza és annyi energiám se volt hogy egyek (ami persze jó dolog:) )

De hogy említést tegyek a jó dolgokról is. Vettem az Ikeában ebédlőasztalt székekkel. Persze ez is túl szép lenne így, mert az asztalt vissza is kell vinni, ugyanis hibás. Illetve találtam sütőt is, amibe a szüleim beszállnak (még utószülinapi és előnévnapi ajándékként), így remélem, hogy a mézeskalácsokat hamarosan már a saját sütőmben süthetem. Már nagyon várom…