7 éve volt.. de még most is emlékszem ahogy jött Ági telefonnal a kezében, hogy kapcsoljuk be a tv-t mert egy kisgép nekiment az egyik toronynak. Néztük a tv-t mikoris szinte “élőben” láttuk, ahogy a másik toronyba belecsapódik a másik gép. Azonnal üzentünk haza, hogy jól vagyunk. Apukám mesélte, hogy megkapta az sms-t és rohant át a szomszédba hogy ők hallottak e valamit, valaminek történnie kellett New Yorkban, mert annyit kapott hogy ne aggódjanak jól vagyunk. Anyu meg pont Pesten volt suliban. Szegény nagyon megijedt mert a tanár úgy ment be, hogy hallották e mi történt, összedőlt a két torony. Szegénykémben hirtelen megállt a vér, mikoris megkérdezték tőle hogy mi a baj, ő meg mondta hogy a lánya kint van mint turista. Azonnal telefonált haza hogy jelentkeztem e és csak akkor nyugodott meg.
Mi meg elindultunk a városba. Arra is emlékszem hogy Stenya meg Ági arról beszélgettek a kocsiban, hogy vajon összedőlhet e az épület. Ági biztos volt benne, hogy úgy van megépítve, hogy ki van zárva hogy ilyen történne. Majd egyszercsak elkezdett kiabálni a rádióban a fickó hogy úristen dől az egyik torony. Hirtelen csönd lett és mindenki megdöbbent. Ott ültünk a kocsiban és akkor mondta Ági hogy sehova nem mehetünk. Megyünk vele a munkahelyére, nem enged minket be a városba. Uncsi volt ott ülni egész nap és néha elmentünk körbenézni. Persze félóránként / 20 percenként telefonálnunk kellett. Tiszta pernye volt az egész város, láttuk a hatalmas füstöt…. és mindez már 7 éve…. Kicsit akkor megállt a világ, megállt az élet. Kérdéses volt hogy hogy fogunk hazajönni. Az indulásunk napján délelőtt szálltak fel az első gépek, addig stop volt. Csak álltunk kint a ház előtt és néztük ahogy szinte percenként megjelenik egy gép a levegőben. Megrázó volt…
Valószínűleg soha nem fogjuk elfelejteni…