Az elmúlt két hétben az időjárás eléggé rányomta magát a hangulatomra. Nem is emlékszem ilyenre, hogy szeptember közepén vastag pulcsit kellett volna elővenni. Tavaly ilyenkor mentünk Delphine-ék esküvőjére és még a pántnélküli felsőben voltam. Most hogy kinézek az ablakon süt a nap de vajon meddig tart??? Vajon lesz még vénasszonyok nyara? Elkezdjem elpakolni a nyári cuccaimat és jöjjenek a téliek? Nehéz kérdések… bezzeg ahol mindig nyár van, ott nincsenek ilyen problémák 🙂 Elvileg mára terveztem be a cuccok átpakolását. Battáról felhoztam az utolsó zsák ruhát, ma átválogatom, kimosom amit hordani akarok, közben takarítok, közben még dolgoznom is kéne. Hát így zajlik egy vasárnap nálam 🙂 Bár a szombat is most van mert tegnap dolgoztam. Gondoltam, hogy na majd ma sokáig alszom, de nem lehetett mert arra keltem hogy valamelyik alattam lévő lakásban szerelik a radiátort és verik kalapáccsal.. mintha az agyam ugrált volna a fejemben. És persze most már hogy felkeltem, abbahagyták. Gyűjtögettem az erőt hogy felkelek és lemegyek a házirenddel hogy márpedig vasárnap nincs hangoskodás… de szerencsére abbahagyták. A fejem persze azóta is zakatol… Lehet hogy ehhez az is hozzájárul hogy tegnap mozi után felmentünk Annamarihoz egy üveg borral és nagyjából éhgyomorra eltüntettük. Meg egyéb más események 🙂

Az első sms 00.16kor érkezett, majd reggeltől folyamatosan hívtak, írtak, kerestek. Jól esett. Főleg hogy azoknak is eszébe jutottam akik a világ messzebbi pontján vannak és ők is felhívtak. Nagyon jó volt hallani a hangukat.. Hát igen, öregszem, vagyis a szüleim mert én még mindig annak a 18 éves fruskának érzem magam mint aki anno voltam. :)) Na jó, lehet hogy inkább 22-23…
És hogy hogy telik a szülinapom? Hát nyugisan…. Még soha nem volt ilyen, hogy semmit nem csináltam, csak pihentem, feküdtem. Senki nem ér rá, ami valahol normális, csak jobban örültem volna ha ma este nem kell itthon ülnöm.. még akkor se ha beteg vagyok. Majd jövőre…
Szóval köszönöm mindenkinek akinek eszébe jutottam…. Örültem mindenkinek 🙂

Annyira jófej barátnőim vannak hogy hihetetlen….
Az egyikkel egész nap nosztalgiáztam, szórakoztatott, és minden ami kellett. A másik kettő feljött “meglátogatni”, hoztak nekem húslevest, kaptam szülinapi sütit gyertyával ahogy kell, gyümölcsturmixot. Mindig erre vágytam, hogy a barátaim kitalálják a gondolataimat. Kb érkezésük előtt fél órával beszéltem Fleisz Petivel, aki mondta hogy most húslevest kéne ennem és ha itthon lenne főzne nekem.. Erre beállít ez a két csajszi és Andi előhúzza a táskájából a leveses edényt. Aztán meg Annamari előveszi az ő táskájából a sütit. Kívánhat az ember ennél többet? 🙂

Vagyis már jobban. Utálok beteg lenni, és sajnos rossz beteg is vagyok. Nem vagyok az a típus aki befekszik az ágyba és csöndben gyógyul, hanem hisztizek, nyavalygok, bunkó vagyok stb… Hát ez van. Sikerült valami csúnya bacit magamra szedni, ami már vasárnap kijött, de a csúcs hétfőn volt. Ilyet még nem éreztem. Este nem ment le a lázam és teljesen bepánikoltam, hogy mi lesz ha éjszaka még feljebb megy és itt vagyok egyedül stb stb.. Arra jutottam hogy jobb ha megelőzzük a bajt és elkezdtem magam vizesruhával betekerni. Jó ötlet volt mert teljesen levitte a lázam és jobban is lettem. Már csak a kutyaugató köhögéssel kéne valamit kezdeni és minden happy lenne… 🙂 Mondtam már hogy utálok beteg lenni? 🙂

7 éve volt.. de még most is emlékszem ahogy jött Ági telefonnal a kezében, hogy kapcsoljuk be a tv-t mert egy kisgép nekiment az egyik toronynak. Néztük a tv-t mikoris szinte “élőben” láttuk, ahogy a másik toronyba belecsapódik a másik gép. Azonnal üzentünk haza, hogy jól vagyunk. Apukám mesélte, hogy megkapta az sms-t és rohant át a szomszédba hogy ők hallottak e valamit, valaminek történnie kellett New Yorkban, mert annyit kapott hogy ne aggódjanak jól vagyunk. Anyu meg pont Pesten volt suliban. Szegény nagyon megijedt mert a tanár úgy ment be, hogy hallották e mi történt, összedőlt a két torony. Szegénykémben hirtelen megállt a vér, mikoris megkérdezték tőle hogy mi a baj, ő meg mondta hogy a lánya kint van mint turista. Azonnal telefonált haza hogy jelentkeztem e és csak akkor nyugodott meg.
Mi meg elindultunk a városba. Arra is emlékszem hogy Stenya meg Ági arról beszélgettek a kocsiban, hogy vajon összedőlhet e az épület. Ági biztos volt benne, hogy úgy van megépítve, hogy ki van zárva hogy ilyen történne. Majd egyszercsak elkezdett kiabálni a rádióban a fickó hogy úristen dől az egyik torony. Hirtelen csönd lett és mindenki megdöbbent. Ott ültünk a kocsiban és akkor mondta Ági hogy sehova nem mehetünk. Megyünk vele a munkahelyére, nem enged minket be a városba. Uncsi volt ott ülni egész nap és néha elmentünk körbenézni. Persze félóránként / 20 percenként telefonálnunk kellett. Tiszta pernye volt az egész város, láttuk a hatalmas füstöt…. és mindez már 7 éve…. Kicsit akkor megállt a világ, megállt az élet. Kérdéses volt hogy hogy fogunk hazajönni. Az indulásunk napján délelőtt szálltak fel az első gépek, addig stop volt. Csak álltunk kint a ház előtt és néztük ahogy szinte percenként megjelenik egy gép a levegőben. Megrázó volt…
Valószínűleg soha nem fogjuk elfelejteni…