Egyszer fent egyszer lent. Nálam ez úgy van hogy egyszer nagyon fent egyszer nagyon lent. Nem tudom, hogy milyen középen lenni, biztos nem olyan jó mint nagyon fent és nem olyan nagyon rossz mint nagyon lent. Nálam most az utóbbi van. Nem tudom miért, és azt se hogy mit lehetne ellene tenni. Tegnap borzasztó nagy hisztit vágtam le, persze csak részben jogosan, de már eleve paprikásan mentem haza, igy egy csepp elég volt a robbanáshoz. Persze ezt akkor nem vallottam be, de tudom, hogy hiszti volt… Felhúztam magam azon, hogy felhívtam a “családot” és már otthon voltak, röhögcséltek, semmi dolguk nem volt, én meg még mindig itt voltam bent, és ez idegesít. Tény, hogy kevesebbet is keresnek, de zavar hogy mindig én érek haza utoljára, hogy semmire nincs időm és hogy magasról le vagyok szarva. VAlószínűleg ez utóbbi a legjobban…. Na ilyen hangulatban értem haza, ezen csak az javitott hogy Zsófi integetve várt az állomáson. Azt hittem, hogy estére minden rendben lett, de mégsem. Érzem hogy belül nyom és ha most kiabálhatnék azzal (és jól kioszthatnám és elküldhetném a fenébe) akkor biztos jobban lennék, de nem tehetem. Az történt ugyanis hogy a főnököm mindennap a déli mellett megy el és amikor egyszerre megyünk akkor elvisz. Ez persze itt bent nem mindenkinek tetszik, ugyanis van még valaki aki szintén azzal a vonattal jön, de ő mindig később indul, meg neki nem is szokta felajánlani. Így megjelent az irigység, rosszindulat, utálat és persze panaszkodás. Tudni kell az emberről hogyha nincs problémája akkor csinál. Na ez engem rettentően zavar és már finomat próbáltam megmondani a véleményemet, de azonnal támad és állitja hogy neki van igaza. Tegnap négyen győzködtük, de így se …. Tudom, az ilyenre rá kell hagyni, de úgy nyakonönteném egy vödör vizzel hogy nyissa már ki a szemét és tegyen valamit a jobbért, minthogy itt kárál egyfolytában és sajnáltatja magát.. na mindegy, most jól kipanaszkodtam magam, talán jobban is érzem magam egy kicsit.
Na hát igy….

Ja és igenis finom a RÉPATORTA!!!!

Utálom hogy én érek haza mindig legkésőbb. A többiek már otthon vannak, én meg még el se indultam. Annyira gáz.. Mire meg hazaérek akkor meg egyrészt sötét van, másrészt meg fáradt vagyok és semmihez sincs kedvem, meg amúgy is.
Tudom hogy megigértem hogy írok vasárnap, de nem igazán volt kedvem. Tegnap délután akartam, de akkor meg jött a főnök hogy egy előadásra kell mennem, úgyhogy szépen elmaradt. De most már végeztem a mai munkámmal, úgyhogy szépen nyugodtan tudok irogatni és bosszankodni, mert ez az élet ilyen. Tele van bosszantó dolgokkal.
De legalább annak örülök, hogy szép az idő, süt a nap – igaz hogy nem élvezem, mert dolgozom. Viszont reggel meg este nagyon nagyon hideg van 🙁 Amit utálok (szintén) 🙂 Egyszerű eset vagyok? 🙂

Vagyok. Elfáradtam. Mindig fáradt vagyok, de már meggyógyultam azt hiszem. Csak egy kicsit köhögök. Borzasztó hogy már vége van a szombatnak, de két hét múlva lesz jó sok időnk…
Na most megyek alukálni, majd irok holnap többet.

Ismét negativ hangulatban vagyok, úgyhogy akit nem érdekel az elmélkedésem, az inkább el se olvassa. Na szóval az van hogy folyamatosan csalódok megint az emberekben, főleg a férfiakban. Olyan hímneműek akiket eddig nagyon szerettem, meg fontos ember volt számomra, olyan elveket vall, hogy rosszul vagyok tőle és nem is értem hogy eddig mit szerettem benne. Biztos én vagyok megint érzékeny periódusomban, de valahogy nem értem a férfiak poénjait. Szó volt arról hogy mivel decemberben lesz a beköltözés a lakásba, azért akkor legyen a lakásavató egy grillparty keretében a teraszon. Erre nyilván én kiakadtam hogy ki az a hülye aki ezt élvezné 0 fokban… erre a férfiak közölték hogy ez milyen poén. Hát szerintetek is??? A másik, hogy miért kell egy 38 nm-es lakást bútorraktárrá alakítani? Legyen ilyen kanapé, olyan asztal, ilyen komód, olyan szekrény stb… Ja és persze legyen trendi, élhető, kényelmes stb… Esküszöm a férfiak nem a földön élek, vagy pedig én tévedtem el nagyon nagyon. Most már teljesen elbizonytalanodtam és tényleg nem tudom, hogy mi keresnivalóm van itt. Úgy érzem, hogy állok egy hatalmas kereszteződésben és fogalmam sincs hogy merre menjek. Szivem szerint mennék egyenesen, de az eszem azt mondja hogy az hosszútávon kerülő és el kéne most már fordulni. Gondolom többen voltak már ilyen szituációban. Az a baj hogy az egyenes tűnik a legegyszerűbbnek, az irányváltás pedig a legbizonytalanabbnak, hisz arról semmit nem lehet tudni, se azt hogy hol ütközöl újabb akadályba, se azt hogy mi van az út végén. De nyilván nem mindig a legegyszerűbb a legjobb. Mesélte Veszna, hogy Csernus nyilatkozta a nőkről hogy a 80%-uk már az első hónap után eldönti hogy a társa hozzávaló e vagy sem, a maradék pedig még a harmadik gyerek után is reménykedik hogy lesz ez még jobb is… Remélem hogy én nem a maradékban vagyok, és ez most csak egy átmeneti nehézség, amit meg kell oldanunk, egy feladat a sors részéről, aminél ha nem futamodunk meg, hanem átlépünk rajta akkor egy lépéssel máris közelebb vagyunk a tökéletesség felé.
Hát Szabó Éva elmélkedéseit hallották. Amúgy elég szarul is vagyok, tegnap teljesen kijött a náthám. Napközben az IKEA-ban voltunk, késő délután meg leugrottunk motorral Velencére halat enni, estére pedig már nagyon nem éreztem jól magam. Egyik pillanatban rázott a hideg, a másikban melegem volt, közben az orrom tele, levegőt nem kapok. Azt hittem hogy hétvégén majd helyrejövök, de nem úgy tűnik. Hát ennyi. Hogy ma mit csinálunk azt nem tudom, majd beszámolok. Egyelőre ülök a nappaliban, iszom a kis tejeskávémat és elmélkedek…

Itt vagyok ám, nem kell aggódni, csak valahogy eltelt ez a hét. Nem, nem lőttem be magam, csak annyi minden történt, hogy hirtelen megint hétfő lett. Sajnos. Pedig pénteken azt hittem hogy de jó lesz a hétvége, egy csomót pihenek, aztán mégse sikerült. Szombaton felmentünk saab-tesztnapra, utána meg elmentünk a MaxCity nevű iszonyatosan méregdrága helyre. Az már biztos hogy ott nem fogunk vásárolni. Leültem egy ágyra, ami tök kényelmes volt meg úgy el tudnám képzelni a nappaliba és közölték hogy másfél milla. Úgyhogy gyorsan fel is álltam.
Terveztettünk előszobabútort, meg konyhabútort, de valószinűleg máshol csináltatjuk meg. Viszont láttuk tök jó ötleteket, úgyhogy azokat felhasználva keresünk valami olcsó megoldást.

Amúgy fáj a torkom. Zsófi beteg és lehet hogy tőle, lehet hogy a munkatársamtól kaptam el, de hol melegem van, hol fázok, a torokfájás persze állandó. Ma is körbepusziltunk mindenkit, mert szülinapozás volt. Kaptunk ketten két tortát, egy gesztenyéset meg egy oroszkrémtortát. Annyira egyikért se vagyok oda, de a szándékot kell nézni, annak meg örültem. Kedvesek voltak nagyon.

Mi is volt még, nézzük csak. Hát igen, azért megemliteném a pesti cuccokat. Kicsit már elegem van, mégis mit akar a nép? Játsza itt az agyát, közben meg nem gondolnak bele hogy mi miért van és mi van akkor ha Gyurcsány lemond? Ebbe vajon belegondolt valaki? Ki jön helyette? Meg miért lenne jobb utána? Na mindegy, ennyit a politikáról, már nem is olvasom mert csak bosszankodok a sok hülye emberen. Ahelyett hogy olvasnának, moziba járnának, vagy kommunikálnának egymással, kimennek a kossuth térre …. nem értem őket. Meg azokat a vidékieket se, akik sírnak hogy nincs pénz az életre de azért ingyen osztogatnak kaját egész nap… miért nem dolgoznak? miből tudnak osztogatni?
Hát akkor téma lezárva, ennyi.

Más azt hiszem egyelőre nincs, még mindig fáj a torkom, bár azt hiszem hogy eléggé gyorsan gépelek ahhoz hogy ne múljon el ennyi idő alatt 🙂
Megpróbálok most már gyakrabban jelentkezni..