El se hiszem hogy nem megyek többet dolgozni ehhez a céghez. Kicsit megszerettem ám őket igy a végére, főleg a közvetlen főnökömet. Meg a nagyigazgató is mondta hogy ne tűnjek el, majd jelentkezzek stb, tudom hogy csak udvariasságból mondta, de akkor is kedves tőle hogy legalább fáradozik ilyenekkel. Sikeresen kész lettem a beszámolóval is. Egy bajom van csak, hogy ma kiderült hogy powerpointos bemutatós előadást kell holnap tartanom, amit eddig nem tudtam. Úgyhogy előttem az éjszaka hogy megcsináljam. Ha nem fájna igy a fejem akkor valószinűleg kicsit több kedvem lenne hozzá. Ja és még előtte az utolsó “vizsga” van reggel 8tól, de hogy miből azt nem tudom. Minden órán a bácsi táblázatokat mutogatott és olyanokat mondott hogy x évhez képest y évben csökkent a felvett emberek aránya a céghez. És ezt elemezte fél óráig. Na most ebből fogunk vizsgázni. Érdekes lesz. Tényleg nem tudnék rá tanulni akkor se ha akarnék. (persze nem mintha nagyon akarnék…)
Lassan el kéne kezdeni csomagolni is. De nehéz. Nincs kedvem nekiállni. Nincs kedvem elmenni innen. Nem tudom mit vinnék haza és mit nem. Azt hiszem mindent. De péntek estig nem nagyon fogok semmihez se nyúlni….

Ha minden napom ilyen lett volna mint a mai akkor nem nagyon panaszkodtam volna az elmúlt 5 hónapban. Reggel nagyon hideg volt amikor mentem, azt hittem hogy ide is megérkezett a fagy, de aztán kiderült hogy még minusz sincs. Nem tudom mi lesz velem ha hazamegyek. Be fog fagyni mindenem. Reggel ott várt az asztalomon a gyakorlati beszámoló kijavitva, rajta dicséret, majd mikor belenéztem akkor láttam hogy itt bizony van még javitanivaló. Délelőtt fejeztem, ebéd szokásosan Gabival, majd délután pihiztem, hallgattam a franciák dumapartyját. Volt egy nő aki elkezdett velem beszélgetni, majd 5 perc után miután mondtam hogy magyar vagyok akkor mondta hogy hallotta hogy valami akcentusom van, de nem gondolta, hogy nem vagyok francia. Na ez is jót tett a lelkemnek. Hazafele beugrottam a kedvenc France Télécomomhoz. Kiderült hogy a telefonvonalam csak fél évre lett kötve, úgyhogy abból nem kell kifizetni csak maradék egy hónapot, viszont az internetet csak telefonon tudom lemondani. Szörnyű hogy hogy megbonyolitanak mindent.
Most épp kocsikat nézegetek. Bár nem tudom hol leszek tavasszal, meg hol nem, de egy fiesta lehet hogy becsúszik majd valahogy….

Azt hiszem kicsit pozitívabb vagyok mint csütörtök este voltam, bár elég hamar le tudok menni nulla alá. De azt hiszem a hétvége mindenképp jót tett.
Pénteken dél körül végre elindultunk Bretagne-ba. Bár pontos útitervünk nem volt, de azért kb tudtuk hogy mire vagyunk kíváncsiak. Délután 3 körül értünk Bretagne északi csücskéhez Saint-Maloba, ahol akkor még elég borús volt az idő (ja az autópályán végig szakadt az eső), de miután egy kávét magunkba öntöttünk, kisütött a nap és elkezdtük élvezni a kirándulást. Utána átmentünk a szembelévő városba Dinard-ba, majd onnan Saint-Brieuc-ba, ahol aludtunk. Mákunk volt mert a hotelban az utolsó üres szoba lett a miénk, ráadásul kiderült hogy a portásbácsi le havre-i, így másnap reggel kivételesen a szobában reggelizhettünk. Még délelőtt bementünk megnézni a várost, kaptam szép csokort tulipánt majd elindultunk dél-Bretagne-ba. Kitaláltuk hogy útközben van egy ezeréves falu és még azt megnézzük. Természetesen valamit elnéztünk és egy ismeretlen, kietlen erdőben találtuk magunkat. A falu természetesen zárva volt, de azért mondta a néni hogy használjuk ki a jóidőt és sétálgassunk. Utána elvileg Lorient-be mentünk volna, de találtunk a térképen egy szimpatikusabb helyet, Quibéront. A legjobb döntés volt az irányváltoztatás, mert egy gyönyörű, imádnivaló, romantikus félszigetre kerültünk, ahol addigra már 15 fok volt. Nem is kellett ennél több. Sajnos nem maradhattunk sokáig, gyorsan megebédeltünk a tengerparton, kicsit sétáltunk és indultunk tovább Carnac-ba, ahol a híres menhirek vannak. Hát hatalmasat csalódtunk mindketten. Egy rakás kő egymás hegyén-hátán, nem is tudom igazából mit vártam tőle. Gyorsan tovább is mentünk Vannes-ba, majd Rennes-ben aludtunk. Gondoltuk reggel megnézzük a várost, de olyan köd volt hogy semmit nem láttunk. Így elindultunk felfele északnak, hogy megnézzük Saint-Ló-t de ott se találtunk semmi izgalmasat. Na akkor majd megnézzük a híres bayeux-i szőnyeget, ami a világ legrégibb szőnyege, de az se volt nyitva. Innen egyenes út vezetett Omaha Beach-re, ahol az amerikaiak partraszálltak. Megnéztük a temetőjüket is, majd végigmentünk a parton, de mindenhol minden múzeum sajnos zárva volt. Ekkorra már nagyon éhesek voltunk, de ebben az országban vasárnap megáll az élet, és semmi nincs nyitva. (ez az egyetlen dolog amit utálok benne). Egy gyors meki után pedig indultunk haza. Még Honfleurben megálltunk egy kávéra és hulla fáradtan fél6ra itthon is voltunk.

Még nem indultunk el, de most már remélem hamarosan megyünk. Lementem pénzt kivenni, gyanútlanul – mint mindig – beütöttem az összeget, kiirta hogy OK, várjak türelemmel majd visszaadta a kártyát és pénz sehol. Erre bementem a bácsihoz és mondtam hogy de hol a pénzem erre ránézett a kártyámra és megkérdezte hogy amerikai vagyok e. Hát én ilyen se volt soha. Németnek, orosznak már néztek, de hogy amerikainak???!!!!!!! Aztán megnyugtatott, hogy szar az az automata, menjek a másikhoz, és ne aggódjak mert nem vett le a számlámról pénzt. Pedig már az infarktus kerülgettt, mert nem kevés összeget akartam kivenni. Gyorsan hazaszaladtam, megnéztem a számlámat és tényleg nem vonta le…, csak amit ténylegesen kivettem.
Ha valakinek nagyon sok pénze lenne és nem tud vele mit csinálni, akkor nyugodtan utalja hozzám, mert a számlám lassan kiürül és szomorú leszek.

Tudom hogy nehéz ember vagyok, és nagyon kevesen tudnak elviselni, de azt hiszem hogy eléggé tudok alkalmazkodni is és türelmes is vagyok egy darabig, de mikor kihoznak a sodromból akkor nincs megállás…..
Mert:
– nem szeretem ha hülyének néznek
– nem szeretem a hazug férfiakat (mert úgyis lebuknak, mert looserek)
– nem szeretem a kétszínűeket
– nem szeretem akik nyávognak (fura de ilyenkor megjelenik az arc is előttem)
– nem szeretem a tehetetleneket…..
Ez egy kicsit soknak tűnik azt hiszem, tény hogy eléggé antiszociális vagyok, de azért megvan az ellenkezője is
Mert:
– szeretem aki szeret
– szeretem aki vidám
– szeretem aki életrevaló
– szeretem aki tud velem bánni
– szeretem aki talpraesett és minden helyzetben megállja a helyét (na ezek nálam az istenek)
– szeretem akit bármikor zaklathatok a hülyeségeimmel
Azt hiszem egálban van. Mégis miért van hogy jelen helyzetben mindenkit (na jó, egykét kivétel van) a pokol fenekére kívánok. Főleg azokat akik hülyének néznek. Ennél jobban semmit nem utálok.
Na mindegy, befejezem az agonizálást, készülődök a holnapi túránkra. Mivel állitólagos barátaink keresztbeszerveztek, ezért Gabinak ketten megyünk. Lesz kicsi autónk, reméljük jó időnk és egy térképünk és uccu irány Bretagne.
Vasárnap este jelentkezem!