Utálom hogy én érek haza mindig legkésőbb. A többiek már otthon vannak, én meg még el se indultam. Annyira gáz.. Mire meg hazaérek akkor meg egyrészt sötét van, másrészt meg fáradt vagyok és semmihez sincs kedvem, meg amúgy is.
Tudom hogy megigértem hogy írok vasárnap, de nem igazán volt kedvem. Tegnap délután akartam, de akkor meg jött a főnök hogy egy előadásra kell mennem, úgyhogy szépen elmaradt. De most már végeztem a mai munkámmal, úgyhogy szépen nyugodtan tudok irogatni és bosszankodni, mert ez az élet ilyen. Tele van bosszantó dolgokkal.
De legalább annak örülök, hogy szép az idő, süt a nap – igaz hogy nem élvezem, mert dolgozom. Viszont reggel meg este nagyon nagyon hideg van 🙁 Amit utálok (szintén) 🙂 Egyszerű eset vagyok? 🙂

Vagyok. Elfáradtam. Mindig fáradt vagyok, de már meggyógyultam azt hiszem. Csak egy kicsit köhögök. Borzasztó hogy már vége van a szombatnak, de két hét múlva lesz jó sok időnk…
Na most megyek alukálni, majd irok holnap többet.

Ismét negativ hangulatban vagyok, úgyhogy akit nem érdekel az elmélkedésem, az inkább el se olvassa. Na szóval az van hogy folyamatosan csalódok megint az emberekben, főleg a férfiakban. Olyan hímneműek akiket eddig nagyon szerettem, meg fontos ember volt számomra, olyan elveket vall, hogy rosszul vagyok tőle és nem is értem hogy eddig mit szerettem benne. Biztos én vagyok megint érzékeny periódusomban, de valahogy nem értem a férfiak poénjait. Szó volt arról hogy mivel decemberben lesz a beköltözés a lakásba, azért akkor legyen a lakásavató egy grillparty keretében a teraszon. Erre nyilván én kiakadtam hogy ki az a hülye aki ezt élvezné 0 fokban… erre a férfiak közölték hogy ez milyen poén. Hát szerintetek is??? A másik, hogy miért kell egy 38 nm-es lakást bútorraktárrá alakítani? Legyen ilyen kanapé, olyan asztal, ilyen komód, olyan szekrény stb… Ja és persze legyen trendi, élhető, kényelmes stb… Esküszöm a férfiak nem a földön élek, vagy pedig én tévedtem el nagyon nagyon. Most már teljesen elbizonytalanodtam és tényleg nem tudom, hogy mi keresnivalóm van itt. Úgy érzem, hogy állok egy hatalmas kereszteződésben és fogalmam sincs hogy merre menjek. Szivem szerint mennék egyenesen, de az eszem azt mondja hogy az hosszútávon kerülő és el kéne most már fordulni. Gondolom többen voltak már ilyen szituációban. Az a baj hogy az egyenes tűnik a legegyszerűbbnek, az irányváltás pedig a legbizonytalanabbnak, hisz arról semmit nem lehet tudni, se azt hogy hol ütközöl újabb akadályba, se azt hogy mi van az út végén. De nyilván nem mindig a legegyszerűbb a legjobb. Mesélte Veszna, hogy Csernus nyilatkozta a nőkről hogy a 80%-uk már az első hónap után eldönti hogy a társa hozzávaló e vagy sem, a maradék pedig még a harmadik gyerek után is reménykedik hogy lesz ez még jobb is… Remélem hogy én nem a maradékban vagyok, és ez most csak egy átmeneti nehézség, amit meg kell oldanunk, egy feladat a sors részéről, aminél ha nem futamodunk meg, hanem átlépünk rajta akkor egy lépéssel máris közelebb vagyunk a tökéletesség felé.
Hát Szabó Éva elmélkedéseit hallották. Amúgy elég szarul is vagyok, tegnap teljesen kijött a náthám. Napközben az IKEA-ban voltunk, késő délután meg leugrottunk motorral Velencére halat enni, estére pedig már nagyon nem éreztem jól magam. Egyik pillanatban rázott a hideg, a másikban melegem volt, közben az orrom tele, levegőt nem kapok. Azt hittem hogy hétvégén majd helyrejövök, de nem úgy tűnik. Hát ennyi. Hogy ma mit csinálunk azt nem tudom, majd beszámolok. Egyelőre ülök a nappaliban, iszom a kis tejeskávémat és elmélkedek…