Vagyis még másfél nap, de mégis úgy érzem hogy itt a vége. Mindennek. Tegnap volt a búcsúbuli a lengyel lánykáknál. Mindenki ott volt, tényleg. Olyanok is akiket szeptember óta nem láttam, most ők is eljöttek, elég nagy tömegnyomit sikerült csinálni, de örültem mindenkinek nagyon. Sajnos a vége nem úgy sült el ahogy kell, de túl szép is lett volna, ha végig felhőtlen az egész. Fél4kor jöttem haza, mikor is Stenya küldött smst hogy 160 km-re van innen, úgyhogy úgy voltam vele hogy már nincs értelme lefeküdni. Felmentem Szilvihez, ettünk húslevest, majd fél 5 után ide is ért.
Ma felkeltünk és gyönyörű idő van. Biztos itt akarom én ezt hagyni? Biztos vissza kell nekem menni? Jönnek a kérdések folyamatosan. És ahogy látom, nemcsak én vagyok így ezzel, hanem a többiek is. Fura mert hiába mondjuk hogy akkor megyünk egymáshoz, van egy olyan érzésem, hogy ebből soha nem lesz semmi. Remélem azért annyira nem távolodunk el egymástól, hogy ne beszéljünk, mert hiányozni fognak. Van aki nagyon, van aki kevésbé.